Hajdú Steve: Elszoktam a színháztól, eltévedtem a folyosón - Interjú

Rengetegen láthatták a hasonló című amerikai filmvígjátékot, melyben Dustin Hoffman nyújtott fergeteges alakítást. Az Aranyoskám – ismerve a Madách művészeit – felejthetetlen élményt ígér a nézőknek, akik végre helyet foglalhatnak a szék- sorokban.

Nem is hiszem el, hogy bejárhatok a színházba dolgozni. El kell ismernem, én szerencsésnek mondhatom magam, nekem a pandémiakorszakban is volt munkám, köszönhető a kis varázsdoboznak, a te­levíziónak.

Azért állhatott a színpadon is. Igaz, a nézők tapsát legfeljebb magnóról hallgathatta vissza az előadást követően.

Tudom, többen megorrolnak rám, ha az online előadásokat nem nevezem színháznak. Hulla csend van a nézőtéren, egy köhintés vagy egy zacskózörgés sem hallatszik, komolyan mondom, a mobilcsörgések is hiányoztak már. Arról nem is beszélve, hogy nekem nagyon idegen volt, hogy egy kamerának játszom, bocsánat, mondom a szöveget. De, hála az istennek, már újra élő, hús-vér kollégákkal próbálunk.

Ha valaki sokáig nincs otthon, a kötelesség máshová szólítja, amikor ismét hazatér, kicsit idegennek tűnik a saját lakása is. Szóval, milyen volt bekopogni a Madáchba az embertelenül hosszú kényszerpihenő után?

Egy szóval is válaszolhatok: jó! Bővebben: furcsa érzés fogott el, amikor beléptem az öltözőbe. Elszorult a torkom, pedig nem vagyok egy meghatódós. Szeretettel simogattam végig a széket, az asztalt, kattingattam a lámpát a tükör fölött és alig vártam, hogy megszólaljon a csodálatos, várva-várt hang, hogy: Hajdu Steve-et kérem a színpadra!

És megszólalt?

Kicsit korábban, mint amire számítottam. Nem is lettem kész, ráadásul a nagy sietségben, képzelje el, eltévedtem a folyosón. Már éppen hatalmas bocsánatokat akartam kérni a kollégáktól, amikor többen is állították, velük is hasonló történt az el­- ső napon.

Másfél éves volt a leállás. Miként tudta vagy inkább tudja formába hozni magát? Ne sértődjön meg, kíváncsi vagyok, mennyit felejtett a kényszerpihenő alatt?

Érdekes a színész vagy legalábbis az én agyam. Az való igaz, hogy hónapokig nem kellett szerepet tanulnom, de azért azokat a szövegeket, amiket még a pandémia előtt vágtam be, esténként, unalmamban elmondogattam magamnak. A feleségem például nagyon szerette hallgatni a búgó hangomat, pillanatok alatt el is aludt. Egyébként megfigyeltem, ameddig egy-egy darabot nem vesznek ki végleg a repertoárból, azonnal előjön a szöveg, ha szükségem van rá. Ellenkező esetben viszont egyszerűen kiesik a memóriámból.

Most, hogy kiszabadultunk a vírus szorításából, készül a nyárra?

Gondolok egy kis utazásra, mondjuk Angliába vagy éppen valamelyik golfversenyre. Ne együk forrón a kását, mert megégethetjük magunkat. Szóval nagyon óvatosan a beindulásokkal, az ölelkezésekkel, a bulizásokkal. Mi a színházban hihetetlen módon figyelünk egymásra, mondhatom, óvatos duhajok vagyunk. Már egyikünk sem szeretne ismét munka nélkül, egy helyben toporogni.

És a sport meg Anglia?

A golf a szívem csücske, de a színház az örök szerelem. Talán ha lenne egy jó kis előadás Szentendrén, akkor onnan elugorhatnék Kisorosziba játszani. Ami pedig Angliát, „Londonországot” illeti, a nyáron én biztosan nem fogok odakint az apósommal egy jó whiskyvel koccintani, pedig nem lenne rossz elballagni vele a helyi kiskocsmába. De mivel eddig pihentünk, most dolgozni kell, mert vár minket a színpad és a közönség.     Gergely Gábor