Celeb

Bocsánatot kért Britney: Nem mondott igazat!

Bors

Létrehozva: 2021.06.25.

Britney egy hosszú Instagram posztban kért elnézést rajongóitól. Az énekesnő elmondta, hogy a büszkesége miatt próbálta a világ felé azt kommunikálni, hogy minden rendben van.

A 39 éves énekesnő, Britney Spears a napokban szólalt meg először arról, hogy mi is történt vele az elmúlt években valójában. Az énekesnő 13 éve áll az apja gyámsága alatt és elmondása szerint a saját testével sem ő rendelkezik már. Az apja kamerákkal figyelteti folyamatosan, még akkor is, amikor átöltözik. Sőt, abba is beleszólása van, hogy az énekesnő mikor vállal gyermeket szerelmével. Ennek ellenére 13 éven keresztül csak tűrt és úgy tett, mintha minden rendben lenne.

Ha szeretnéd, hogy a gyermekeid intelligensek legyenek, olvass nekik tündérmeséket. Ha azt akarod, hogy még intelligensebbek legyenek, olvass nekik még több tündérmesét – olvasható az Albert Einstein idézet a képen. De ami még érdekesebb, az a kép melletti szöveg, amit az énekesnő írt. Ebben kér ugyanis elnézést a követőitől, amiért egy olyan élet képét mutatta meg nekik, ami a valóság közelében nem volt. 

Úgy tett, mintha minden rendben lenne

Csak szeretnék elmondani nektek egy apró titkot. Úgy hiszem, minden ember arra vágyik, hogy egy tündérmesében éljen. A posztjaim alapján az életem tökéletesnek tűnhet... hiszen mindenki erre vágyik – kezd bele az énekesnő a mondandójába. 

Ez édesanyám egyik legjobb tulajdonsága... nem számított, amikor fiatal voltam, hogy mennyire borzalmas volt egy nap, nekem és a testvéreimnek mindig úgy kellett tennünk, mintha minden rendben lenne – magyarázza Britney azt, hogy miért is próbálta leplezni 13 éven keresztül, hogy nincs minden rendben. 

Elnézést kérek azért, mert úgy tettem éveken keresztül, mintha minden rendben lenne. A büszkeségem volt az oka, szégyeltem elmondani, mi is történik velem valójában. Ha hiszitek, ha nem, ez valahol segített nekem– fejezte be végül a gondolatmenetét az énekesnő, aki váltig állítja, hogy ezekkel a furcsa videók és fényképek elkészítésével, amikkel próbálta leplezni a valódi problémákat, jobban érezte magát. Hiszen ha csak rövid időre is, de ki tudott szakadni a borzalmakból.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség