Celeb

Karantén miatt pánikolt Zalatnay Cini: meglepő dolgotól enyhültek a tünetei

Bors

Létrehozva: 2021.05.28.

Az énekesnőnél tinédzser korában jelentkeztek először a tünetek, melyek a pandémia alatt sajnos újra erősödni kezdtek. Cini szerencséjére, nemsokára újra koncertezhet, a pörgés azt mondja, jót tesz a zenész léleknek. 

Forrás: Ripost / Markovics Gábor

Ritkán beszél a magánéletéről Zalatnay Sarolta, a napokban mégis meglepően őszintén mesélt arról, hogy milyen rossz hatással volt rá a pandémia és az elzártság. 

– Próbálok még mindig kitartani, de megmondom őszintén, nagyon sokszor előjön bennem az a rossz érzés, amit valamikor régen, huszonéves koromban még nem ismertek el, csak azt mondták: Hisztizel fiam... – mondta az énekesnő egy élő bejelentkezésben.

– Ezekből az élményekből maradt vissza a pánikbetegségem.

Zalatnay azt mesélte, hogy a rohamok az utóbbi időben egyre gyakrabban jelentkeztek megint, mégsem fél, hogy nagy baj lesz belőle, hiszen időközben ráérzett, hogy mi lehet a bajára a gyógymód.

– Hála istennek, ötmillió beoltott után nyit az ország – mesélte a Bors megkeresésére, Cini.

– Ezt azt jelenti, hogy az én naptáramban is elkezdtek gyűlni az új felkérések, a régiek mellett. A 2020-as bulikat idénre tették át, ennek köszönhetően, a friss meghívásokkal együtt, a júliusi, augusztusi naptáram már egész jól néz ki. Érdekes, ahogy megtudtam, hogy mehetek fellépni, egyre ritkultak a pánikrohamok. Én egy pörgős csaj vagyok, nem tudom elviselni a tétlenséget, és nyomaszt a kiszámíthatatlanság. Nem csak az anyagi biztonságról beszélek, az életünk tervezhetősége is nagyon fontos dolog. A karantén alatt több új dalom is elkészült, a megszokott repertoárom mellett a friss nótákat is éneklem majd a közönségemnek. Nagyon várom már a találkozást! Várom már, hogy újra éljünk. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196232_auto_resized.jpg
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715083812
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193677_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715083812
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715083812
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715083812
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715083812
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria