Celeb

Meglepetés esküvőre készül Cooky

Bors

Létrehozva: 2021.05.03.

Közel négy évvel ezelőtt ismerte meg szerelmét a népszerű rádiós. A 27 évvel fiatalabb lány és Cooky kapcsolatának nem jósoltak sok időt, azonban a pár rácáfolt a rosszindulatú megjegyzésekre, és most már hivatalosan is szeretnék összekötni az életüket, ugyanis a DJ meglepetés esküvőre készül.

Forrás: Bors Archív

Több okból is várja Cooky, hogy véget érjen a koronavírus-járvány. Egyrészt szeretné már újra magához ölelni Franciaországban élő édesanyját, akit több mint egy éve nem látott, másrészt  meglepetés esküvőn szeretné feleségül venni szerelmét, Debórát, aki két kisfiúval is megajándékozta a népszerű rádióst, akiknek a mindennapjaikba, magánéletükbe a Life TV Van életünk című reality műsorban engednek betekintést.

Nem szeretnék sokat elárulni, mert az egész esküvő meglepetés lesz majd, amiről Debi nem fog előre tudni. Már régóta megvan a tervem, de ilyen bizonytalan helyzetben nem szeretném, megvárom, míg elmúlik a vírus, hogy minden úgy lehessen, ahogyan azt én megálmodtammondta az AcNewsnak a lemezlovas, majd hozzátette, édesanyja már megkapta mindkét oltását, már csak a franciaországi enyhítéseket várják, hogy Magyarországra utazhasson.

Addig is minden nap videóhívásban beszélünk, így az unokákat is láthatja. Ez azóta így van, hogy meghalt az édesapám. Szerencsére édesanyám jól tartja magát, de persze aggódom érte, és neki is nagyon hiányzunk már.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191045_auto_resized.jpg
origo.hu

Veszélyes túra az andalúziai El Caminito del Rey

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27806_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Nagyon kemény üzenetet küldött Harry rákbeteg apjának, III. Károly királynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188241_auto_resized.jpg
ripost.hu

Fodrozódik az őszibarack levele? Így mentsd meg a termést

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192411_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Elhunyt a nagymama is a balesetben, amelyben ketrecharcossal ütközött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714979713
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián