Celeb

Ez a gyönyörű modell állítja, a jógának köszönheti gigantikus orgazmusait

Bors

Létrehozva: 2021.05.19.

A jóga újabb jótékony hatásai.

Az orosz Julija Pugacseva a közepesnél valamivel jobb teniszező volt, ám úgy döntött, hogy a profi sportot hátrahagyva inkább modellkedéssel, illetve Instagram-influencerkedéssel fog foglalkozni. A tervei pedig bejöttek, hiszen a 29 éves nőt már több mint 1 millióan követik, ás csak az Instagram-oldalából havonta közel hatmillió forintot keres.

Az irigylésre méltó alakkal rendelkező Julija a Daily Star szerint nemrég arról beszélt, hogy alakját a mindennapos jógázásnak köszönheti, sőt, az édesanya azt is megosztotta, hogy a jóga a szexuális életére is kiváló hatással volt.

Annyira ősi módszer, mégis csodálatos hatással van a lélekre és a testre is. Amikor hallottam, hogy egyes pózok a szexben is segítenek, kicsit kételkedtem, de aztán kipróbáltam őket és azonnal láttam a különbséget. Egészen hihetetlen

– vallja az orosz szépség, aki nem beszél mellé, hiszen a jóga, és a nyújtások rengeteget segítenek az erőnlétben, a rugalmasságban és a hálószobában nyújtott teljesítményt is növelik. Ráadásul csökkentik a stresszt is.

Julija kedvence a macska-tehén póz, amelyek szinte minden izmot ellazítanak, és mivel hatnak a medence környéki izmokra is, szakértők szerint sokat segítenek a nőknek az orgazmus könnyebb elérésében is.

Minden reggel jógázom. Része a reggeli rutinomnak, akárcsak a kávé vagy az edzés

– mondja Julija.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195050_auto_resized.jpg
origo.hu

Drámai változás: így néznek ki most a Született feleségek sztárjai - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177611_auto_resized.jpg
ripost.hu

Közbelép az univerzum, 3 csillagjegyre rátalál az örökké tartó szerelem!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715038511
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17178554_auto_resized.jpg
astronet.hu

Május havi horoszkóp 2024: nagy fordulatok jönnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715038511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715038511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség