Celeb

Dévényi Tibor: Bátran szembenézek a halállal

SM

Létrehozva: 2021.05.13.

Rettegett, hogy kórházba kerül a koronavírusból felgyógyult Dévényi Tibor. Az elmúlt időszakban többször is eszébe jutott az elmúlás, de már kibékült a halál gondolatával. Boldog évtizedeket tudhat maga mögött, csak arra vágyik, sokáig szórakoztathassa még közönségét.

Forrás: Bors archíve

Elsőként számolt be a Bors arról, Dévényi Tibor két védőoltása után kapta el a koronavírust. Túl van a karanténon, és végre gyermekeivel is találkozhatott.

Eddig sem nagyon sokat mozgolódtam, most is szinte csak a kiskutyámat viszem le sétálni. Jól esett újra látni a fiaimat, a kisebbik múlt héten érettségizett, a nagyobbik pedig éli az életét. Nincs okom panaszra velük kapcsolatban, nagyon szeretem őket, igazán rendes gyerekeim vannak – kezdte Tibi bácsi. – A covid miatt a rádió nagy segítséget nyújtott abban, hogy itthonról tudjam csinálni a műsoromat. Az sem kizárt, hogy ebben a formában fogok továbbra is dolgozni. 75 évesen inkább már óvatos vagyok, hiszen rengeteg ember fordul meg, jönnek-mennek a vendégek – mondta.

Tibi bácsi a védőoltásoknak köszönhetően szerencsére könnyű tünetekkel vészelte át a betegséget, attól azonban rettegett, hogy kórházba kerül.

Nehezen ocsúdtam föl a betegségből. Nem félek a haláltól, ha kell, bátran szembenézek vele, de volt bennem félelem. Márai Sándor azt mondta: a halál benne van az életben, nem lehet elkerülni. Ez így is van, csak az nem mindegy, hogy hirtelen következik be, vagy súlyos, hosszan tartós betegség következtében kórházban távozik-e el az ember. Boldog életet éltem, hiszen bejárhattam a világot, sikeres műsoraim voltak, munkásságomat díjakkal jutalmazták, már csak arra vágyom, hogy dolgozhassak és szórakoztathassam a közönség.

A műsorvezetőnek már nagyon hiányzik a színpad, reméli, hamarosan újra járhatja az országot.

Egész életemet komoly időbeosztás szerint éltem, ez tartott fiatalon. Szomorú vagyok, hogy jó ideje nem dobálhatom a labdákat – mondta letörten a lemezlovas.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992612
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191381_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992612
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián