Celeb

Tragikus veszteségeiről vallott Charlie

Bors

Létrehozva: 2021.05.11.

A Liszt Ferenc-díjas énekes az utóbbi években rengeteget járt kórházba. Nemcsak feleségét, hanem több barátját is elveszítette.

Forrás: Bors-archív

Több mint hat évvel ezelőtt, 36 évnyi együttélés után veszítette el feleségét a legendás énekes. Majd betegségek, sőt az utóbbi időben a koronavírus miatt több barátja került kórházba, így rendszeresen fordult meg az egészségügyi intézményekben.

Sajnos az utóbbi időben sokat jártam kórházakba, barátaimhoz, édesapámhoz, édesanyámhoz, feleségemhez, Somló Tamáshoz és sorolhatnám a zenész kollégákat, akik velem egykorúakmesélte az AcNewsnak az elmúlt időszak nehéz perceit az előadóművész.

Sokszor nézte végig az orvosok, dolgozók alázatos munkáját, ezért szívesen vesz részt a TV2 jótékonysági gálaestjén is, ahol most a koronavírus árváinak gyűjtenek adományokat.

Nekem nagyon sokat jelent, hogy az orvosok mindent megtesznek értünk, és nagyon szigorúan dolgoznak – hálálkodott Charlie. A lapnak elárulta, nagyon bizakodó, hogy mielőbb újra beindul a zeneipar, és az elmaradt koncerteket bepótolhatják.

Bízom benne, hogy tudunk dolgozni, mert mi erre tettük fel az életünket, reméljük, megváltozik ez a világ.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek