Celeb

Milliókat bukott egyik pillanatról a másikra, csak mert kitette párszor a mellét – 18+ fotók

Bors

Létrehozva: 2021.04.30.

Brutális összegeket bukott a gyönyörű modell, csak mert párszor villantott. Na jó, talán picit többször, mint párszor...

Szeret a tűzzel játszani a kanadai fitneszmegszállott színésznő és modell, Natalie Gauvreau. Közösségi oldalain ugyanis előszeretettel oszt meg pikánsabbnál pikánsabb fotókat, amivel persze alaposan megdolgoztatja az Instagram szigorú cenzorait.

Sajnos szegény Natalie legutóbb hatalmas pofonba futott bele – egy vagy több posztja ugyanis alaposan kiakasztotta az internet felvigyázóit, akik eredeti Insta-oldalát le is kapcsolták.

Ez komoly érvágást jelenthetett anyagilag is, ugyanis egy korábbi cikk szerint 4,3 millió Insta-követője volt, egyetlen posztért pedig 8-14 ezer dollárt (2,3-4,1 millió forintot) kérhetett el.

Nos, ez sajnos már a múlté.

Ki tudja, mennyi idő alatt gyűjti össze ezt az igencsak komoly (és ennek köszönhetően jövedelmező) követőtábort? Új Insta-oldalát bő 300 ezren követik, ami ugyan egyáltalán nem rossz eredmény, de milliókkal marad el a korábbitól – a követők száma pedig az ő szakmájában egyenesen arányos a számláján megjelenő összeggel...

Alighanem ennek köszönhető, hogy Natalie az eddigieknél is merészebb posztokat oszt meg...

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195135_auto_resized.jpg
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195001_auto_resized.jpg
ripost.hu

Rendelhetsz gyalog a McDrive-nál? Komoly vita alakult ki, itt az étterem válasza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073612
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194095_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 7.: a Mérleg észrevesz valamit, amit más nem, a Skorpió megállíthatatlan

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073612
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073612
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073612
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett