Celeb

Istenes László a Puskás Akadémiához igazolt

Bors

Létrehozva: 2021.04.02.

Az ismert televíziós műsorvezető számára nem ismeretlen terep a labdarúgás. 

A Mokka műsorvezetője, Istenes László boldogan osztotta meg rajongóival az örömhírt, miszerint felkérték a felcsúti Puskás Akadémia kommunikációs vezetőjének. A televíziós munkáját és az új feladatát tökéletesen össze tudja majd egyeztetni.

"Óriási szakmai megtiszteltetés és öröm ért. Felkérést kaptam egy olyan feladatra, amely ötvöz két, számomra nagyon fontos, általam nagyon szeretett területet. Kettő olyat, amelyekben talán a legjártasabb és legtapasztaltabb vagyok. Ezen területek egyike a sport, azon belül is a labdarúgás, a másik pedig a kommunikáció. A labdarúgással gyerekkorom óta versenyszerűen, a kommunikációval több, mint három évtizede foglalkozom. A kettő elegye pedig bízom benne, hogy igazi hazai pálya lesz számomra, ami egyúttal azt is jelenti, hogy nagy örömmel és tisztelettel fogadtam el a PUSKÁS AKADÉMIA felkérését a vezetői feladatra. Az Egyesület akadémiai rendszere és képzése pedig további örömforrást jelent majd a munkámban, hiszen lehetővé teszi, hogy közvetlen napi kapcsolatom legyen fiatal, tehetséges, élvonalbeli sportolókkal is. Az új feladatkör és a jelenlegi munkám (TV2 Mokka) szakmailag és időbeosztás tekintetében is remekül illeszkedik egymáshoz" - fogalmazott Instagram-oldalán.

Az új kollégát a Puskás Akadémia is bejelentette.

☝️Az ismert televíziós műsorvezető, Istenes László lett akadémiánk új kommunikációs és marketing igazgatója🙏Üdv a...

Posted by Puskás Akadémia on Thursday, April 1, 2021

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715055912
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195028_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Fordulat Szász Júlia és Horváth Lajos Ottó balesete ügyében

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187666_auto_resized.jpg
life.hu

Vihar a paradicsomban: repedezik Jennifer Lopez és Ben Affleck kapcsolata

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715055912
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715055912
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715055912
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715055912
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője