Celeb

Hamarosan elkészül Gesztesi Károly síremléke: 58 éves lenne a színész

Bors

Létrehozva: 2021.04.16.

Ha Gesztesi Károly élne, ma bizonyosan népes családja és barátai körében ünnepelné 58. születésnapját. Az ünneplés helyett azonban marad számukra az emlékezés a budakalászi temetőben, ahol információnk szerint rövidesen méltó síremléket állítanak a színésznek.

Forrás: Bors Archív

Gesztesi Károly nem csak színpadi és filmes alakításairól volt híres, de arról is, hogy nagykanállal falta az életet. Imádta a bulikat és főleg azokat az ünnepeket, amikor mind az öt gyermeke és persze a barátai is meglátogatták őt az otthonában. A színész háza a születésnapján mégis fájó csendbe burkolódzik. A családtagok és a barátok a budakalászi temetőben emlékezhetnek meg az örök vidám Karcsiról.

Lapunknak a család egyik közeli ismerőse elárulta, hogy a tavaly január 4-én tragikus hirtelenséggel elhunyt színész síremléke akár már a napokban felállításra elkészülhet. „A koronavírus világjárvány nem könnyítette meg a család dolgát, pedig a síremlék terve már régen elkészült. Mostanában azonban felgyorsultak az események. Akár már napokon belül elkezdődhetnek a munkálatok Karcsi sírjánál. Csak annyit tudok mondani, hogy

méltó emléket állít majd neki a kő

– árulta el a Borsnak informátorunk.

A Bors megkereste Gesztesi Károly egykori jó barátját Németh Sándor vezető lelkészt, aki a tragédia óta tartja a kapcsolatot a színész családjával. A Hit Gyülekezetének alapítója elárulta, hogy a gyászév leteltével minden érintett lelke megnyugodott.

„Úgy látom, hogy mindannyiuknál lezárult az elengedési folyamat, ami a gyász feldolgozásának elengedhetetlen feltétele. Tudják, hogy Károly jó helyen van és megtalálta a lelki békéjét és ez megnyugvással tölti el a szívüket. Károly édesanyja talán a legnyugodtabb, hiszen az ő hite a legerősebb.

Abban bizonyos vagyok, hogy a barátom nagyon büszke lenne a gyermekeire, hiszen mindannyian megtalálták a saját újukat és mindannyian sikeresek 

– mondta lapunknak Németh Sándor, aki pénteken imáiba foglalja barátja nevét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714961110
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191118_auto_resized.jpg
travelo.hu

Morcos, téli álmukból ébredő medvékkel küzdenek Japánban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188786_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Földi pokol: közel jár az összeomláshoz a rákbeteg Katalin hercegné

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191997_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Orlando Bloom Katy Perryről: „Semmiért nem cserélném el ezt a szerelmet!”

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189162_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Házasság első látásra: kibékült a TV2 legmegosztóbb sztárpárja? Kiderült az igazság

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap