Celeb

A Borsnak megszólalt az Exatlon kiesett bajnoka – Ezt mondta csapattársairól

Bors

Létrehozva: 2021.04.07.

Három hónap után újra magához ölelhette szerelmét Móricz Dani, aki alulmaradt az Imreh Balázs elleni párbajon. Az országúti kerékpáros nem éli meg drámaként a kiesését, és nagyon hálás, hogy részese lehetett az Exatlon kalandnak.

Móricz Dani pár nappal ezelőtt érkezett haza Magyarországra, azóta kedvenc ételeit eszi, és igyekszik bepótolni az elmúlt időszakot szeretteivel. Amióta kiesett az Exatlonból, többször elmondta a műsorban csapattársa, Somhegyi Krisztián, hogy mindez az ő hibája. Rosszul sült el a taktikája, meg sem fordult a fejében, hogy Balázs kiejti jóbarátját.

Igen, láttam, hogy Krisztián önmagát hibáztatja, mert engem küldött párbajra, de én nem haragszom rá

– mondta a Borsnak Dani – Ő próbálta a legjobb rossz döntést meghozni. Egy párbaj mindig kiszámíthatatlan, én úgy álltam oda, hogy mindent megteszek, kiderül, mire elég. Ráadásul bárhogy nézem, ugyanannyi labdája volt Balázsnak is, mint nekem. Amikor megláttam, milyen eszköz lesz az ügyességiben, hogy azzal meggyűlik majd a bajom, és sajnos így is lett.

A bajnokot arról is kérdeztük, szerinte melyik női, illetve férfi nyeri majd az idei Exatlont.

– Inkább úgy válaszolnék, hogy kinek szurkolok – folytatta.

Somhegyi Krisztián barátomban szerintem minden meg van, ami a végső győzelemhez kell, és noha Kocsis Lilkó apró lány és törékenynek tűnhet, de nagyon erős mentálisan is, nálam ő a befutó

Már most nagyon hiányzik a kis piros családom, ha mindenki itthon lesz, mi itt is fogjuk tartani a kapcsolatot.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715025915
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190673_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Megérkezett a „szakértő”!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715025915
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715025915
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715025915
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség