Celeb

Visszautasította a szexet, ezért az exe lenyomta a földre, és majdnem megfojtotta

Bors

Létrehozva: 2021.03.23.

Mia Boardman egyébként évekkel korábban szerepelt egy brit valóságshow-ban, a Tini mamikban.

Egy 24 éves anyuka azt hitte, most vége, a volt pasija megöli, miután visszautasította, hogy elfeküdjön vele.

A bírósági tárgyaláson kiderült, hogy az ablakpucolóként dolgozó Christopher Brooks annyira ideges lett, amikor megtudta, hogy az exe elkezdett másokkal randizni, hogy egy személyes találkozó alkalmával kikapta a kezéből a telefont, és

azt mondta neki, csak akkor adja vissza, ha a nő vele tölti az estét.

Miután Mia Boardman visszautasította az ajánlatott, a férfi megragadta a nyakánál, lenyomta a földre, és elkezdte fojtogatni.

"Az életemért rettegtem, amikor szorongatni kezdte a nyakam. Azt hittem, soha többet nem látom már a lányomat" - magyarázta a nő.

"Kevés dolog tud félelmetesebb lenni, mint

amikor a földre nyomva fojtogatnak valakit, aki teljesen tehetetlen ez ellen"

- jegyezte meg a bírónő is.

A férfit ezért egyéves börtönbüntetésre ítélték.

Az áldozat egyébként évekkel korábban szerepelt egy brit valóságshow-ban, a Tini mamikban, amit 2018-ban azért hagyott ott, hogy több időt tudjon a lányával és a barátjával foglalkozni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195780_auto_resized.jpg
origo.hu

A Ferrari pilótája szerint saját csapata fosztotta meg a győzelemtől az F1-es Miami Nagydíjon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194595_auto_resized.jpg
ripost.hu

Schobert Lara besokallt – reagált az őt ért támadásokra

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194930_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Pankotai Lili megcsúszott, de úgy tűnik, sikerült elballagnia

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715070013
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715070013
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715070013
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715070013
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja