Celeb

Multimilliomos férfi beperelte a volt nőjét, mert az szerinte átverte, hogy valódi divatmodell, miközben tökre nem is az

Bors

Létrehozva: 2021.03.19.

Stephen J. Cloobeck és Stefanie Gurzanszki abban legalább egyetértenek, hogy nem szeretnék látni a másikat.

Stephen J. Cloobeck és Stefanie Gurzanszki tavaly decemberben szakítottak, és azóta megy a civakodás.

A férfi beperelte a nőt, mert az átverte, és

elhitette vele, hogy valódi divatmodell, miközben csak egy átlagos instamodell,

és mert szerinte az OnlyFansra feltöltött képei kellemetlen helyzetbe hozzák az anyját és a barátait.

Cloobeck azt állítja, egykori barátnőjének csak arra kellett a villája, hogy fényűző hátteret biztosítson a fülledt fotózásaihoz.

A férfi utólag már bánja, hogy olyan nagyvonalú volt gurzanszkival, és drága ékszereket ajándékozott neki, partikat fizetett, és hogy furikázta a privát repcsijével.

Azt állítja, hogy a nő több mint egymillió dollárt csalt ki belőle.

A dolognak ezzel nincs vége, a nő is beperelte természetesen a férfit. Az ügyvédje azt állítja, hogy Cloobeck irányítani akarta a nőt, naponta 15-ször hívta, kínos üzeneteket küldözgetett neki, az anyjának, a barátainak, szóval mentálisan abuzálta.

Ha valamiben,

abban mindketten egyetértettek, hogy nem szeretnék látni a másikat,

mindketten távoltartási végzést kértek a másik ellen, szóval ennek azért lehet örülni, ezzel nem lesz baj.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195673_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Dárdai kőkemény üzenetet küldött Rossinak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715097617
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195889_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Több ezer konténer jelenik meg szerte az országban: ezeket tudod benne gyűjteni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715097617
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715097617
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715097617
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715097617
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch