Celeb

Hármat már beoltottak a Nemzet Színészei közül

Munkatársunktól

Létrehozva: 2021.03.09.

Bodrogiék már biztonságban vannak.

Forrás: Somogyi Hírlap

Már több mint egymillióan kapták meg Magyarországon a koronavírus ellenszerét. Köztük a Nemzet Színészei is, akik közül többen a regisztráció kezdete óta arra biztatták az embereket, hogy amint lehetséges, oltassák be magukat valamelyik vakcinával. Molnár Piroska, Máthé Erzsi és Bodrogi Gyula ma már részben vagy egészen védett a vírussal szemben. 

Molnár Piroska: Bármelyiket beadattam volna

A 75 éves színésznő elsők között regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, így már két hete megkapta az első adag vakcinát. 

– Örültem, amikor az orvosom két héttel ezelőtt jelezte, hogy felvehetem a védőoltást. Március tizenhetedikén már a másodikért megyek.

Én egyébként eddig sem éreztem magam bezárva, mert szigorú szabályok mentén, de végig dolgoztam az utóbbi egy évben. Ennek ellenére persze megkönnyebbülést jelent, hogy hamarosan teljesen védett leszek a vírussal szemben. Én a Pfizer oltóanyagát kaptam, de bármelyik másikra is boldogan mondtam volna igent

– mondta a Borsnak Molnár Piroska, aki semmilyen mellékhatást nem tapasztalt az oltás után.

Bodrogit nem érdekelte a gyártó

Bodrogi Gyula már a második oltáson is túl van, de azt mondja, nem változtat a szokásain, továbbra is szigorúan betart minden járványügyi szabályt. 

– Védett vagyok a koronavírus ellen, de a környezetemre továbbra is oda kell figyelnem, mert ha jól tudom, én még továbbadhatom a vírust. Szóval egyrészről könnyebbséget érzek, másrészről nagy felelősséget, így természetesen továbbra is hordom a maszkot és tartom a távolságot. Remélem, hamar sikerül itthon beoltani a nyájimmunitáshoz szükséges két-három millió embert.

Egyébként fogalmam sincs, melyik oltóanyagot kaptam, de nem is érdekel. Annyit éreztem másnap, hogy egy picit talán fáradtabb vagyok mint máskor, de lehet, hogy csak azért, mert a doki szólt, hogy erre számítsak…

– nevette el magát a 86 éves művész. 

Máthé Erzsi ma kapja a másodikat

A 93 éves színésznő hétfőn korán ébredt, mivel előző nap jelentkezett nála a háziorvosa, aki közölte vele, hogy meglátogatja, és beadja neki a második adag vakcinát is. 

– Bár nem mozdulok ki itthonról, nagyon örülök, hogy ma megszerzem a teljes védettséget ezzel a fránya vírussal szemben. Mégis csak jobb lesz így, hiszen a segítőm naponta jár emberek között, és az ördög nem alszik – magyarázta Má­thé Erzsi színésznô, aki cseppet sem tart a vakcina esetleges mellékhatásától.

– Bízom az orvosokban, így szemernyi aggodalom sem volt bennem az oltással kapcsolatban, és az első adagnak nem is volt semmilyen mellékhatása, így gondolom, most sem lesz gond. Én megtettem, amit meg kell tenni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192169_auto_resized.jpg
origo.hu

Meghalt az argentinok világbajnok szövetségi kapitánya

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191573_auto_resized.png
metropol.hu

Eddig tart a nyárias meleg, az egész országot elmossa az eső

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17184224_auto_resized.jpg
vg.hu

Ezt sokan benézték: tévedés, hogy a románok jobban élnének, mint a magyarok – de akkor mi van a háttérben?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714970111
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192258_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap