Celeb

Exatlon Hungary: ingerültek a Kihívók Dóri könnyei miatt

Bors

Létrehozva: 2021.03.02.

Bár Dóri és Viktor nagyon közeli barátokká váltak a verseny alatt, a tegnap esti adásban már Viktor is kezdte megelégelni a lány viselkedését. Dóri nehezen viseli a vereséget, ilyenkor félrevonul, és magában sírdogál. A lány szerint társai félreértelmezik a viselkedését.

Forrás: TV2

Egyre labilisabb mentálisan a Kihívók versenyzője, Dóri. A verseny előrehaladtával folyamatosan nő a feszültség, Dóri pedig egyre nehezebben dolgozza fel a vereségeket. 

Alapból mindig elmondom a véleményemet, de tisztában vagyok azzal, hogy a csapat nyolcvan százalékának ez nem tetszik, esetleg konfliktusokat szülhet, amit inkább szeretnék elkerülni – magyarázza a lány.

– Másrészt hosszú ideje itt vagyok, nem tudom teljesen elfojtani az érzelmeimet, így állandó belső harc árán próbálom ezt a két oldalt egyensúlyba hozni. Én sírással adom ki magamból a negatív energiákat, az esetleges dühöt, a könnyeim nem azt tükrözik, hogy rosszul érzem magam, csak nálam ez a levezetés módja.

Dóri a folyamatos nyomás hatására egyre többet sír, ami már szóvá tett barátja, Viktor is, aki egyszerre próbál segíteni a lánynak és a csapatának is.

Azzal nem tudok egyetérteni, hogy negatív energiákat közvetítek. Mindannyian mások vagyunk, és ezt el kell fogadnunk. Sokszor én is inkább félrevonulok, hogy ne vegyem fel a többiek rezgéseit, és fordítva. Nekem is kompromisszumképesnek kell lennem, de nekik is el kell fogadniuk, hogy a sírás nálam levezetés, és nem negatívum – reagált a fitneszmodell a vádra, hogy örökös sírása csak negatív energiákat szül.

Dóri állítása szerint a magánéletében jól tud alkalmazkodni. 

– Nyilván kevesebb ilyen kiélezett szituáció adódik a hétköznapokban, de akik ismernek, tudják, hogy a sírás nálam tisztulási folyamat – teszi hozzá a Kihívók csapatának legérzékenyebb tagja, aki állítja, jól viseli a kritikát, nem mérgezi kapcsolatát Viktorral, hogy a fiú elmondta az aggályait. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000111
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000111
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182599_auto_resized.jpg
astronet.hu

Májusi pénzhoroszkóp 2024.: bőséget hoz a Jupiter és a Vénusz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték