Celeb

Döbbenet! Bányába ment dolgozni Balázs Pali! – videó

Bors

Létrehozva: 2021.03.08.

Mint a legtöbb zenész, úgy a kétszeres Fonogram-díjas énekes életét is fenekestül felforgatta a pandémia. Vajon mi történhetett Palival, hogy egy bányában fizikai munkát vállalt?

Forrás: YouTube

Számomra soha nem volt megalázó a nehéz fizikai munka 

– kezdi vallomását az énekes.

Kétkezi munkáscsaládból származom, ahol természetes volt, hogy mindent saját magunk, önerőből végeztünk el. Szükség is volt a jó fizikumra, hogy a ház körül rend legyen, és az életünk működjön. Ezt a hitvallást öntöttük most képi formába életem legkülönlegesebb videóklipjéhez.

–  Így még engem, ilyen környezetben és formában nem látott a közönség az elmúlt 24 évben. A nőnapkor debütáló ’Veled még egyszer megpróbálnám’ című új dalom képi világa egy bányász mindennapjait mutatja be, aki épp egy szerelmi csalódás kellős közepén próbálja túlélni a mindennapokat.

– Töredelmesen bevallom, lelkileg nagyon megviselt ez a különleges és egyben nyomasztó forgatási környezet. Utána még napokig a hatása alatt voltam.

Nem lehetek eléggé hálás a jó sorsomnak, hogy a zenei pálya felé terelt és a hivatásom egyben a szenvedélyem.

Balázs Pali új klipje a szakma szerint olyan lett, mint egy mozifilm. Itt meggyőződhetsz róla:

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714965013
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191301_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Lezárták a testőrök Magyar Péter kocsiját a debreceni vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714965013
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap