Celeb

Curtis elárulta, milyen súlyos pénzt kellett fizetnie, mert nem ment el a Sztárban sztárba

Bors

Létrehozva: 2021.03.26.

Súlyos árat fizetett Széki Attila Curtis azért, mert tavaly novemberben nem jelent meg a Sztárban sztár egyik adásában.

Forrás: Bors Archív

Curtis elárulta, milyen nagyságrendű összeget kellett fizetnie azért, mert nem ment el a Sztárban sztár egyik élő adásába. A rapper a ZSHOW time YouTube-csatorna műsorának a vendége volt, ahol kisfiáról, a barátságról és a drogról is mesélt.

Nyolc általánosa van

Curtis a műsorban elmondta, nyolc általános a legmagasabb iskolai végzettsége. Majd arra is reagált, mit szólna, ha kisfia, Doncsi is megelégedne ennyivel.

Ha azt látod, hogy tehetséges valamiben, akkor akarva, akaratlanul belemész. Nyilván azt akarom, hogy minél több iskolája legyen és egy-két nyelvet sajátítson el, de ezt úgyis az élet hozza majd, hogy ő milyen pályán fog menni

- fogalmazott Curtis.

A Belehalok után találkozott a kokainnal

A drog is szóba került, ezzel kapcsolatban pedig elmondta, hogy a Belehalok című sláger után találkozott először a kokainnal.

Az volt az egyik fő ok, hogy elmentem elvonóra, hogy már paranoiás lettem. Tudtam, hogy ha szívok, szarul leszek. Olyan érzetem volt, mintha lennének a lakásban, pedig egyedül voltam. Jönnek a rendőrök, nézelődtem az ablakon órákon át

- mesélte.

Hozzátette: Ha azt az életvitelt folytatom, akkor saját belátásom szerint nem élnék már.

Saját bevallása szerint egyébként mai napig jár szakemberhez.

Szabó Ádám az új Majka

Curtis elmondta, utoljára Majoros Péter Majkával volt olyan jó a közös munka, mint most Szabó Ádámmal - akit a Sztárban sztárban ismert meg. Sőt, utóbbi már jobb barátja, mint a rapper társa. Elmondása szerint Majkával kijött köztük a 10 év korkülönbség, de ez így normális.

Súlyos pénzt fizetett

A rapper mesélt arról is, milyen súlyos árat fizetett azért, mert tavaly nem ment el a Sztárban sztár egyik adásába.

Be voltam b.szva, de nem ez volt a bajom. Halottak napjára esett ez a rendezvény, és ez nekem nagyon nem jó.

- mondta. Majd arra a kérdésre, ki kellett-e fizetnie a kötbért, azt válaszolta:

Ki! Ez normális. Volt egy magas ár, amit szerettek volna, nekem volt egy alacsony és középen találkoztunk. Milliós tétel volt! Nézték, hogy mennyit kapok műsoronként, és ahhoz mérték

- fogalmazott.
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194480_auto_resized.jpg
origo.hu

Rengeteg titkot őriznek a világ leghíresebb bunkerei - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027111
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194790_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Vérfagyasztó: Medvegyev megnevezte a három nyugati fővárost, amelyet Oroszország bombázni fog

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193247_auto_resized.jpg
vg.hu

Üzemanyag: kihirdették az új árakat – szerdától megint olcsóbb lesz a benzin és a dízel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027111
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194798_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Mi a fenék voltak ezek?!" – Három repülő objektum szelte át az égboltot, földönkívülieket sikerült levideózni?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027111
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027111
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség