Celeb

Mindenhová követi – cicája gyógyítja a koronavírusos Ábel Anitát

Bors

Létrehozva: 2021.03.30.

A koronavírusos színésznőnek szerencsére enyhe tünetei vannak, a szaglását azonban hétfő reggelre elvesztette. Ábel Anita betegségét a cicája is megérezte.

Ábel Anitánál a múlt hét közepén diagnosztizálták a koronavírust, munkakezdés előtt, a Life Tv-ben tesztelték, ahol pozitív mintát produkált. Ahogy arról a Bors elsőként beszámolt, Anita azonnal karanténba vo­nult, és azóta is otthon várja, hogy a szervezete legyőzze a betegséget. A színésznő szerencséjére enyhe tüneteket produkál, a szaglása azonban hétfő reggelre elment

– Viszonylag jól bírom a ka­rantént, a szaglásom reggelre el­ment. Van ennek egyébként előnye is, éppen a macskaalmot takarítom, és nem érzek semmit… – mondta nevetve a telefonba a színésznő, akit a Life Tv stúdiójában ülő kollégái, Holdampf Linda és Csonka András faggattak. Anita a beszélgetés alatt egy érdekes dologról is beszámolt. A betegség első napjaiban a macskája, Szimba furcsán kezdett viselkedni, Anita akármerre ment a lakásban, mindenhová követte a cica, és mindenáron hozzá akart érni. 

– Nem volt olyan pontja a la­kásnak, ahová el tudtam volna bújni előle, nem mintha el szerettem volna egyáltalán – meséli Anita, majd így folytatja:

– Folyamatosan hozzám akart érni, pe­dig nem ennyire bújós… Most éjszaka volt először, hogy nem jött be utánam a szobába, és nem aludt velem. Ezt úgy értékelem: érzi a macska, hogy be­teg voltam, ahogy azt is, hogy most már végre kezdek jobban lenni, ezért nem kell rám annyira vigyáznia – mond­ta Anita. 

A színésznő jól viseli egyébként a kényszerpihenőt, olvasással és tévézéssel üti el az időt. Az interjúban elmesélte azt is, hogy a családjával vidéken szerették volna tölteni a húsvétot, de erre a karantén miatt nem lesz lehetőségük.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194840_auto_resized.jpg
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193048_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem akárhogy kívánt sok sikert Orbán Viktor az érettségizőknek + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188005_auto_resized.jpg
ripost.hu

Még el sem kezdődött, máris megbukott a nézőknél a Való Világ

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197740_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nem tud megyei listákat állítani Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715108417
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715108417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715108417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715108417
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"