Celeb

Vadállatok közt élne Voith Ági

Bors

Létrehozva: 2021.02.28.

A legendás színésznő teljes mellszélességgel kiáll az állatok jogai mellett. Már gyerekkorában az állatok szeretetére tanították.

Forrás: Bors

A 76 éves színésznő mindig is rosszul viselte, ha bezárják, bántják az állatokat. Ezért sem szeretett már gyerekkorában sem cirkuszba járni. 

Képtelen nézni az állatkínzást

Nem bírom nézni a vadállatokat a cirkuszban. Mindig is nagyon sajnáltam őket, hiszen nagyon ritkán van az, hogy az állatokat nem veréssel és fenyítéssel idomítják be. Nem bírom, ha bármilyen módon kínoznak állatokat mondja Voith Ági, aki aki úgy véli, mindenképp szigorítani kéne az állatkínzók büntetését.

Szívem szerint néha azt tenném velük, amit ők az ártatlan állatokkal – vélekedik, majd arra is kitér, hogy ő hogyan is szerette meg az állatokat, különösképpen a vadállatokat. 

Imádja az állatos könyveket

– Amikor 10 éves voltam, apám megszerezte nekem a Tarzan könyveket, ami nagy szó volt az ötvenes években. Szerintem fontos, hogy a gyerekeknek olyan meséket olvassunk, amivel meg lehet velük szerettetni az állatvilágot. Az pedig, ha egy gyereknek van saját állata, és felelősséggel tartozik érte, nagyon jó, hiszen olyan dolgokat tanulhat el, ami később az emberekkel való viszonyában is megmutatkozik – mondja Voith Ági, aki a mai napig imádja az állatos könyveket.

Maximálisan állatimádó vagyok, szeretem a róluk szóló könyveket is. Ha újrakezdhetném az életem, Afrikában tenném, állatok között. Esetleg egy nomád faluban, közel a természethez.

Kitölthető a konzultáció

A kormány társadalmi párbeszédet indított az állatvédelem ügyében. A sokak szívének fontos témában online lehet kitölteni a kérdőívet a https://allatvedelem.kormany.hu/ oldalon. Tizenhárom megkerülhetetlen kérdésben kérik ki a lakosság véleményét.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196899_auto_resized.jpg
ripost.hu

Till Attila kitálalt a Ripostnak: ez történt valójában az Ázsia Expressz forgatásán

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27869_resized.jpg?avcount=1715099710
origo.hu

Putyin kiadta a parancsot, az atomfegyverekről van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27859_resized.jpg?avcount=1715099710
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemes Gábor DK-tagként a munkavállalókkal ellentétes oldalra állt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715099710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715099710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715099710
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/B0aDEZO3Oph8jHBgQGNbGvOKmjbqwO5Ke6OGurwRP9k/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzg3NDVlYTk0MzRjYjQ3NjBhM2ZjNjM5NzNmNWRmZTZl.jpg
Szerelmi vallomás

„Hálás vagyok az univerzumnak, hogy egymáshoz sodort minket az élet” – megmutatta piszok jóképű vőlegényét Sydney van den Bosch