Celeb

Mádai Vivien és férje alig találkoztak - nem állta ki a „tesztidőszakot” a házasságuk

K. K.

Létrehozva: 2021.02.05.

Mádai Vivien házassága nem állta ki a „tesztidőszakot”. A 32 éves feleség, családanya sokáig küzdött a kapcsolatáért, ám férje sem a celebkedéssel, sem pedig Vivien munkatempójával nem tudott kibékülni.

Több jel utal arra, hogy Mádai Vivien házasságában már többször voltak hullámvölgyek. Vivien közösségi oldaláról ugyanis már egy évvel ezelőtt eltűntek az idilli családi fotók, ami akkor lapunk munkatársának is szemet szúrt. A 31 éves televíziós anno azt nyilatkozta a Borsnak: bár jól tudja, hogy ha valaki egyszer „kinyitja a celebség csapját”, azt már soha többet nem lehet elzárni, ő azonban mégis próbál egyensúlyt tartani a munkája és a magánélete között.

Zoli egyáltalán nem szeretne Insta-celeb férjjé válni. Egy komoly szakmával rendelkezik, amiben ráadásul nagyon is sikeres, és nem keveri a szezont a fazonnal. Ő nem ezt az utat választotta. Velem együtt ugyan egy csomagban megkapta, de végezetül a döntés mindig a mi kezünkben van – magyarázta a Borsnak még tavaly év elején Mádai Vivien, aki azt is elárulta, hogy férje nemcsak az ismertségét, hanem munkatempóját is nehezen viseli.

A férjemnek csak egy célja van, hogy többet lásson engem. Amikor például mokkázom, egyáltalán nem is találkozunk, mert én este kilenckor lefekszem Zénóval, és ő akkor ér haza. Másnap pedig már otthon sem vagyok, amikor kel. Még nem jutottunk dűlőre, mi legyen a munkáimmal, ez most egy tesztidőszak, hogy mennyit bírunk – taglalta korábban lapunknak a családanya, akinek úgy tűnik végül nem állta ki a házassága a „tesztidőszakot”, s közös megegyezéssel a válás mellett döntöttek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194408_auto_resized.jpg
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17182487_auto_resized.jpg
ripost.hu

Itt vége! Fekete-fehér képpel búcsúzott a TV2 sztárja

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715033713
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715033713
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715033713
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség