Celeb

A férfit meg kell tartanotok! – üzente a nőknek nem is oly rég a válófélben lévő Kovács Áron

Bors

Létrehozva: 2021.02.12.

Kemény gondolatokat fogalmazott meg a műsorvezető pár hónappal korábban. Vajon amikor ezeket mondta, már eltávolodott egymástól Kovács Áron és felesége?

Forrás: Bors Archív

Mint arról korábban beszámoltunk, Kovács Áron 25 év után elválik a feleségétől, Gabriellától, akivel úgy tudni, már hivatalos útra terelték a dolgot, és egy ideje nem is élnek együtt. A házaspár igyekszik békében, a lehető legszebben lezárni a kapcsolatukat két gyermekük, a 14 éves Máté és a 7 éves Luca miatt is, az okokról azonban nem beszélnek. A 47 éves tévés-rádiós azonban pár hónapja sokatmondó kijelentéseket tett a Life TV-n futó Bréking egyik adásában, és kategorikusan kijelentette, hogy szerinte abszolút egy nő feladata az, hogy elérje: a férfi mellette maradjon. 

A férfit meg kell tartanotok! Ez a női program, ezt tudnotok kell! ez a nő dolga! Abszolút evolúciós dolog. Nekünk a mesgye, a kaland, az van belénk programozva, mentünk, vadásztunk– fejtegette Áron, aki ezután annyiban helyesbített az elgondolásán, hogy két csoportra bontotta a nőket: a klasszikus és a modern életvitelűre, és az elsővel ellentétben az utóbbi szerinte megteheti, hogy úgy gondolkodjon: nem feltétlen az ő feladata megtartani a férfit.

– Az emancipált nő, aki megáll a saját lábán és bármikor ki tud menni ő is a mesgyére egy dárdával mamutot elejteni, megengedheti magának azt a luxust, hogy azt mondja, nem, nem érdekel a másik fél, nem az én dolgom megtartani. Annak a nőnek, aki a klasszikus értelemben vett nő, több a veszítenivalója! – tette hozzá a tévés, aki szerint a legnagyobb baj az, hogy a nők mára elfelejtették használni a női praktikákat.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715115010
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197410_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András nyíltan közölte, hogy kit támogat Budapesten

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196283_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ennek a 3 csillagjegynek érzelmi tisztulást hoz a Bika újhold

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715115010
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715115010
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715115010
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715115010
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"