Celeb

Hangoskönyvvel emlékeznek Gesztesire

K. K.

Létrehozva: 2021.01.05.

Halálának első évfordulója alkalmából hangoskönyvvel emlékszik családja és gyülekezete Gesztesi Károly­ra. A tavaly január 4-én elhunyt színművész elvesztését még mindig nem heverte ki egykori szellemi vezetője.

Gesztesi Károly, vagy ahogy a szerettei nevez­ték, Tobi mélyen hívő, vallásos ember volt, aki a Hit Gyülekezetének alapítójával, Németh Sándorral is rendkívül bensőséges, baráti kapcsolatot ápolt. Az 56 éves korában elhunyt színész utoljára a Biblia négy evangéliumának szentelte a művészetét.

Testvérünk elköltözésének első évfordulója alkalmából jelenik meg az a biblia hangoskönyv, ame­lyet még Gesztesi Károly mondott fel a halála előtt. A tervek szerint az egész Szentírást felolvasta volna, ám az Úr időközben magához szólította, így csupán Máté, Lukács, János és Márk evangéliumát hallhatjuk a néhai színművésztől – mondja lapunknak Németh Sándor, a Hit Gyülekezetének alapítója, aki szerint Gesztesi Károly a mennybemenetele után is rendkívül sokat segít hátrahagyott szerettein, akiknek rendíthetetlen hitük ad erőt a gyász feldolgozásában.

– Noha a koronavírus-járvány miatt nem tudnak személyesen jelen lenni az istentiszteleten, de az online miséken aktívan részt vesznek, s biztos vagyok benne, hogy Karcsi égi üzenete, a bibliai hangoskönyv is nagyon sok erőt fog adni nekik. Édesanyja, Zsuzsa asszony nagyon erős, tiszteletre méltó, ahogyan gyermeke elvesztését viseli.

Állandó kapcsolatban vagyok az egész családdal, igyekszem vigyázni rájuk és mindenben segíteni őket,

de Károly testvérünk elvesztése egy év után is mély nyomott hagyott az emberek szívében.

A lelkipásztor számos barátját elvesztette az elmúlt évben, ám Tobi halála mindennél nagyobb csapás volt.

– Az ő elköltözése után minden baj csőstül jött. A koronavírus, a sok-sok csapás, tragédia, amit a koronavírus-járvány hozott magával. Olyan, mintha Karcsi mennybemenetelével az egész világ a feje tetejére állt volna… Reméljük, az idei év vigasztalást hoz mindannyiunk számára.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190836_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin üzent, ünnepelnek a fronton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714964113
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191814_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap