Celeb

Döbbenetes rejtélyre derült fény: Ezért fogott fegyvert Jimmy Pataky Attilára

Bors

Létrehozva: 2021.01.02.

2001. január 2-án a vezető hír Magyarországon Zámbó Jimmy tragikus balesete és halála volt. Talán nincs is még egy olyan művész, akit ennyi titok és rejtély övez, mint őt. Édesanyja az egyikről több évtized csend után lerántja a leplet.

Húsz éve, hogy Zámbó Jimmy nincs köztünk, de családja, barátai, rajongói mai napig gyászolják. A tragikus sorsú énekesről már életében is sok legenda terjedt. Az egyik történet, hogy miért fogott pisztolyt az Edda énekesére, Pataky Attilára.

Az esetről Galambos Lajos beszélt először, az egyik általa szervezett Dáridó turnén balhézott össze a két előadó.

Több konfliktusuk is volt már korábban, de a koncertsorozat végén robbant a bomba. A vita abból pattant ki, hogy a koncert végén Attila szeretett volna elbúcsúzni a közönségtől, hiszen Miskolc a szülővárosa, de Jimmy tudta, hogy az teszi fel a koronát a bulira, aki a műsort befejezi, ezért nem akarta átengedni ezt. A műsor szünetében összeszólalkoztak ezen, és állítólag Jimmy elővette a pisztolyát a színpad mögötti részen, és Pataky állt vele szemben. Lajcsi elvette a fegyvert és rájuk szólt: fejezzék be a vitát.

A Király édesanyja tudni véli az igazságot – írja a Blikk.

Nálam jobban senki nem ismerte a fiamat, én pedig kizártnak tartom, hogy bárkit képes lett volna lelőni

Bizton állítom, ha ez meg is történt, az én gyerekem csak baráti heccből cselekedett, ő ugyanis képtelen lett volna kiontani mások életét! Nem akarom bántani Lajost sem, de amikor előállt ezzel, sokat rombolt a fiam emlékén – mondta a Star magazinnak Anna néni. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196826_auto_resized.jpg
origo.hu

Putyin rendkívüli beszédet mondott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27870_resized.jpg?avcount=1715118689
origo.hu

Legendás fenekét mutogatta Jennifer Lopez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17198248_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194971_auto_resized.jpg
vg.hu

A kínai elnök Magyarországon: így védik a világ egyik legfontosabb emberét – Hszi Csin-ping kínai Rolls-Royce-szal érkezik Orbán Viktorhoz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188719_auto_resized.jpg
life.hu

"Megszakad a szívem, a poklot éli meg Katalin és Vilmos" - nyilatkozta a család ruhatervezője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187357_auto_resized.jpg
vg.hu

Harmadszor is csökken az üzemanyagok ára, olajat talált a Mol – heti összefoglaló

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27872_resized.jpg?avcount=1715118689
origo.hu

Bikinis képeken mutatta meg hibátlan testét Balogh Edina

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715118689
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715118689
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagyszüleink még ismerték: te vajon tudod, mit jelentenek ezek a régi szavak?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"