Celeb

Dévényi Tibor három kívánsága: egészség, egészség, oltás

Bors

Létrehozva: 2021.01.14.

Dévényi Tibor egy percig nem hezitált, amikor lehetősége nyílt regisztrálni a koronavírus elleni védőoltásra. A Retro Rádió műsorvezetője a Ripost-nak árulta el, miért tartja annyira fontosnak a vakcinát.

Forrás: MTI

Dévényi Tibor már tavaly szeptemberben nagyon rosszul viselte a járványhelyzettel járó bezártságot, a Ripostnak akkor azt nyilatkozta, hogy elérte a depresszió mélypontját. Ezt figyelembe véve nem is csoda, hogy az elsők között regisztrált a koronavírus elleni vakcinára, igaz, a legendás lemezlovas nem csak ezért döntött így. Megingathatatlanul hisz az oltásban, és mindenkit arra buzdít, hogy kövessék a példáját!

Én már túl is vagyok a regisztráción, nagyon nagy vakcinapárti vagyok.

– A Retro Rádióban is foglalkozunk ezzel a témával, én leszek a szószóló. Már kilenc éve oltatom be magam az influenza ellen, ennek is köszönhető, hogy közel 74 évesen is egészséges és energikus vagyok. Emlékszem, amikor még kisfiú voltam, és néhány súlyos betegség, például a gyermekparalízis esetében oltáshiány alakult ki. Mindenki nagyon aggódott, aztán ezek a betegségek is elmúltak a vakcinától. Persze, most is sokan félnek az oltástól, de bízni kell a szakemberekben – kezdte a lapnak a Három kívánság atyja, aki azt is elárulta, elképesztő lelki egyensúlyt ad neki, hogy a jelenlegi elszigeteltség ellenére műsort tud vezetni a Retro Rádióban, így emberek százezréhez eljut a hangja.

– Ez a csodák csodája, hogy közel 74 évesen is műsort tudok vezetni és aktív vagyok. Mindenkinek ezt kívánom! Igaz, a fellépések nagyon hiányoznak, nem tudom, mikor dobálhatom újra a piros pöttyös labdáimat a koncerteken – sóhajtott a rádiós legenda, aki az elmúlt 55 évet a színpadon töltötte, így nem csoda, hogy vérzik a szíve a közönségéért.

Mivel Dévényi neve a Három kívánság című műsorral lett országos hírű, felmerült bennünk a kérdés, vajon ha most, ebben a nehéz helyzetben neki lehetne három kívánsága, mit kívánna.

Ezt ebben a korban a legkönnyebb megfogalmazni. Egészség, egészség, oltás! Ha ez megvan, máris optimistábban szemléli az ember a világot – zárta le a beszélgetést a lemezlovas.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185854_auto_resized.jpg
origo.hu

Szoboszlaiékat is megzavarhatja az Eb-n a skót sztár lélegzetelállítóan szép kedvese - galéria

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186663_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ismét igaza lett Baba Vangának: valóra vált, amitől mindenki tartott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194242_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Hibákat és értelmetlenségeket tartalmaz a Publicus Intézet felmérése

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011815
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011815
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011815
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011815
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek