Celeb

Dér Heni: Várandósan is napi szinten edzek

Bors

Létrehozva: 2021.01.17.

Öt hónap alatt tizenkét kiló felesleg szaladt fel Dér Henire. A várandós énekesnő mindent megtesz azért, hogy fitt kismama legyen, és a szülés után is szeretné mihamarabb visszanyerni tökéletes idomait.

Forrás: Instagram

Öt hónapos terhesen sem áll le az edzéssel Dér Heni. Az énekesnő szerint ami neki jó, az a babának is, ezért esze ágában sincs eltunyulni és a kanapén ülve csipszet falni.

Konzultáltam az orvosommal, aki azt mondta, hogy egészen nyugodtan sportolhatok várandósan is. Semmi baja nem lesz a babának egy kis mozgástól, sőt. Ami az anyukának jó, az a babának is, ezért terhesen is napi szinten edzek, mi több, az étkezésemre is odafigyelek – mondta a Vasárnapi Borsnak a csinos kismama, aki szerint ha valaki korábban is sportos életet élt, akkor vétek lenne azzal felhagyni.

Nyilván, ha egyébként életünkben nem sportoltunk, akkor ne terhesen kezdjük el kipattintani magunkat, de ugyanez igaz fordítva is. A magzatnak azzal teszünk a legrosszabbat, ha hirtelen megváltoztatjuk az addig jól bevált életmódunkat és betegségként fogjuk fel a terhességet – taglalta Heni, aki most már a táplálkozására is nagyon odafigyel, az első három hónapban ugyanis éjjel-nappal falási rohamok gyötörték.

Konkrétan két hányás között is ettem. Volt, amikor egy héten át csak virslit toltam magamba, mert éppen azt kívántam, de nem egyszer álltam neki az éjszaka közepén máglyarakást készíteni, közben pedig savanyúságot faltam. Szerencsére ez az időszak már elmúlt, az első három hónap viszont nagyon kemény volt... – ismerte be a kismama, aki tizenkét kilót hízott az elmúlt időszakban, és elképzelése sincs, hogy mennyit fog nyomni gyermeke születésekor.

Édesanyám összesen hét kilót hízott az egész terhessége alatt. Én tizenkettőnél tartok, és még négy hónap van hátra. Elképzelésem sincs, hogy hány kilóval fogok szülni, de ez jelen pillanatban nem is igazán érdekel. Bendegúz születése után viszont egészen biztos, mindent megteszek azért, hogy visszanyerjem a régi formámat, mert úgy érzem magam egyensúlyban.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195191_auto_resized.jpg
origo.hu

15 színész, akik tragikus körülmények között haltak meg

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195865_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Bayer Zsolt: Pulai Bandit nem fogja se kard, se golyó, se józan ész

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715076610
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715076610
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715076610
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715076610
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett