Celeb

Még fociztak is együtt: Dévényi Tibi bácsi is gyászolja Diego Maradonát

Bors

Létrehozva: 2020.11.27.

Minden idők egyik legjobb labdarúgója 1986-ban egy magyar gyermek kívánságát is teljesítette Dévényi Tibor Három kívánság című műsorában.

Forrás: Ripost

Az egész világ gyászolja Diego Maradonát, aki 1986-ban megnyerte a labdarúgó-világbajnokságot Argentínával. A mindenhol istenként tisztelt legenda három hónappal később elvállalta a szereplést Dévényi Tibor műsorában, a Három kívánságban, ahol még a műsorvezetővel is focizott Nápolyban.

Öt percet kaptunk Maradonával, de végül negyvenet töltöttünk vele, ebből öt percet én is focizhattam veleárulta el a Ripostnak Dévényi Tibor.

Nagyon közvetlen ember volt, mindenről el lehetett vele beszélgetni. Azt is elmesélte, hogy az apukája azt mondta neki „ha jó focista akarsz lenni, akkor figyeld a magyarokat” – folytatta a népszerű magyar tévés.

A fiatal fiú, akinek teljesült a kívánsága egy dedikált mezt kapott a 91-szeres argentin válogatott csillagtól. Természetesen Dévényi Tiborék sem érkeztek üres kézzel, egy játékbabát hoztak ajándékba, hiszen nem sokkal korábban született meg Maradona kislánya.

Az olasz Napolit 1984 és 1991 között erősítő Maradonával egy olasz üzletemberen keresztül hozták össze a találkozót, aki a klub elnökének jó barátja volt. A magyar küldöttségnek pedig egy nem mindennapi meglepetésbe is volt része, amikor három nap után távoztak az olasz városból.

Mikor mindennek vége volt, fizettünk volna a szállodában, de ekkor mondták, a recepción, hogy Maradona úr már rendezte a számlát

– mondta el Dévényi Tibor.

Jól mutatja Maradona nagyságát, hogy Nápolyban azt szeretnék, hogy minél hamarabb vegye fel a nevét a stadion, Argentínában pedig háromnapos nemzeti gyászt hirdettek.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194000_auto_resized.jpg
origo.hu

Újabb, megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189127_auto_resized.jpg
vg.hu

Új magyar légitársaság a láthatáron? A semmiből megjelent a titokzatos Hungary Cargo Airlines

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715011511
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715011511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715011511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715011511
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/O-ZemWK5R4UOhtfHVzZG6o1f4wJWAUPP78yCSqZVn9w/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2ZmZGM0NGVmM2EzZDRkYzJiOThjZjU4MmQ5MGZlNjYw.jpg
BELVISZÁLY

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek