Celeb

Menyasszony lett Radics Gigi - Áron készítette az eljegyzési gyűrűt

uv

Létrehozva: 2020.10.08.

Kettesben voltak otthon, amikor Áron megkérte az énekesnő kezét. Gigi először el sem hitte, mi történik, majd boldogan borult szerelme nyakába.

Még szorosabbra fonódott Radics Gigi és szobrászművész kedvese, Mikus Áron kapcsolata. A fiatalok márciusban tudatták a nagyvilággal, hogy egy párt alkotnak, májusban már gyermekáldásról szóltak a hírek, és a napokban meg is született szerelmük gyümölcse, Bella. A Bors pedig most megtudta, hogy a közelmúltban eljegyezték egymást. Boldogságukról elsőként lapunknak számolt be az újdonsült apuka, aki nem mindennapi ékszerrel kérte meg az énekesnő kezét.

Szobrászként természetesen szerettem volna egyedi gyűrűvel meglepni Gigit, és Cselőtei Boglárka ötvösművésszel - aki a kivitelezési és használhatósági tervezésben segített - jó ideje készült már a saját tervezésű darab, amellyel nemrég meg is kértem a kezét – újságolta az örömhírt Áron, aki a nagy pillanat körülményeiről is mesélt.

– Otthon voltunk, meghitt volt az egész, de én rettenetesen izgultam, mert fogalmam sem volt, hogy kell ezt csinálni. Nem volt tapasztalatom a lánykérésben, most először, és remélem, utoljára jegyeztem el valakit. De szerencsére minden jól sült el… – nevetett fel a fiatal szobrász, aki szívét-lelkét beleadta a gyűrűbe, mégis volt benne némi félsz, vajon elnyeri-e Gigi tetszését.

Feleslegesen aggódott, mert az énekesnőt elkápráztatta az ékszer, és boldogan borult szerelme nyakába

Sikerült Gigit meglepnem, először el sem hitte, ami történik. Aztán láttam, hogy csak szép lassan esik le neki, hogy épp a nagy kérdést teszem fel neki, szóval nagy volt a boldogságunk – emlékezett vissza Áron a hetekkel ezelőtti eljegyzésre, amit aztán a családdal boldog koccintások közepette ünnepeltek meg.

Az esküvő azonban még várat magára, most ugyanis jóval nagyobb feladat előtt állnak első közös gyermekük, Bella érkezésével. Az apuka pedig már alig várja, hogy szobrot készítsen a babáról.

Minden alkotás érzelmekből is formálódik, minden művész a lelkét is beleformálja a szobraiba. Így válhat csak igazán valódivá, tökéletessé – magyarázza Áron, aki a fővárosban már letette a kézjegyeit a Corvin sétányon álló Triptichon című szoborral és a Czeizel Intézet előtti portréval. A Belláról majdan készülő alkotás az otthonukat fogja díszíteni.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188845_auto_resized.jpg
origo.hu

Ettől a brit lépéstől rettegett Európa, küszöbön a világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185104_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Gyurcsány egykori minisztere is felbukkant Magyar Péter mögött

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714985709
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189873_auto_resized.jpg
travelo.hu

Megkoszorúzták a Balatont és a kifogták a tó eddigi legnagyobb pontyát is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián