Celeb

Hármasszex, cicivillantás, ittas vezetés és drogelvonó - ez lett az Amerikai pite sztárjaival

Bors

Létrehozva: 2020.10.15.

Több mint húsz éve mutatták be az első Amerikai pite filmet. De mi van most a főszereplőkkel?

Forrás: imdb

A film első részét 1999-ben mutatták be a mozikban, amikor még senki nem gondolta, hogy ekkora sikere lesz. A DailyStar most összeszedte, mi történt az elmúlt két évtizedben azokkal a szereplőkkel, akik a fiatal egyetemistákat alkották a filmben.

Jason Biggs / Jim Levenstein

A főszereplő az évek alatt számos vígjátékban szerepelt, nemrég pedig a Jay és Néma Bob új változatában tűnt fel. A 36 éves színész legutóbb akkor került a címlapokra, amikor hármasszexben vett részt feleségével, Jenny Mollennel és egy hivatásos prostival - akit születésnapjára kapott a szerelmétől.

Nem volt jó, nem éreztem jól magam. Nem a legjobb tudásom szerint teljesítettem, ráadásul a feleségem és a prosti között sem úgy működött a dolog, ahogy én azt reméltem- mesélte egy 2014-es interjúban.

Chris Klein / Chris "Oz" Ostreicher

A filmból csak Ozként ismert színész karrierje az Amerikai pite után felfelé ívelt, de 2005-ben letartóztatták, ittas vezetésen kapták, majd 2010-ben alkoholfüggősége miatt elvonóra járt.

Thomas Ian Nicholas / Kevin Myers

A film után többek között a Baywatchban is szerepet vállalt, majd énekesi és írói karriert épített, tavaly viszont visszatért a mozivászonra a Zeroville című filmben Megan Fox, James Franco és Seth Rogen mellett.

Tara Reid / Vicky Lathum

Az Amerikai pite meghozta számára a sikert, és színészi karrierje virágzott ezután. Hollywood egyik legnagyobb sztárja lett, főleg 2004-ben, amikor bal mellbimbóját is megvillantotta egy születésnapi bulin.
Az emberek úgy viselkedtek, mintha ez lenne a legsúlyosabb bűncselekmény a világon- mondta egy korábbi interjúban.

A hírnév pedig teljesen felforgatta az életét, rengeteg vad éjszakájáról számolt be a sajtó, mielőtt 2008-ban alkoholproblémáival rehabra jelentkezett. 2013-ban pedig újraindult a karrierje.

Shannon Elizabeth / Nadia

Azok után, hogy félmeztelenre vetkőzött az Amerikai pitében, felkapta a filmipar, és számos szerepet adtak neki. Ám nem sokkal később felhagyott a színészettel, és profi pókerjátékosnak állt. Azonban évekkel később visszatért a képernyőre egykori kollégája, Jason Biggs mellett a Jay és Néma Bob című filmben.

Natasha Lyonne / Jessica

Hiába virágzott az ő karrierje is a film sikere után, 2001-ben kábítószert találtak nála, és letartóztatták, majd drogelvonóra küldték. Két évvel később újabb botránya volt, állítólag a szomszéd kutyájának bántalmazásával fenyegetőzött, az ügyben feljelentették, de meg sem jelent a bíróságon. Később súlyos egészségügyi problémákkal még az intenzív osztályon is kezelték, végül azonban sikerült felépülnie, és visszatérnie a képernyőre. 
 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715039708
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192996_auto_resized.jpg
life.hu

Az Asunta-ügy mindenkit sokkol: máig nem tudni, miért kellett meghalnia a 13 éves kislánynak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185958_auto_resized.jpg
ripost.hu

Vége: Elbúcsúzott Jákob Zoli, ennyi volt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192895_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Anyukájuk kezét fogva sétált ki vasárnap a pályára a Fradi–Debrecen meccs főszereplői + képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715039708
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193523_auto_resized.jpg
astronet.hu

Heti holdhoroszkóp 2024. május 6-12.: a Bika újhold a konkrét lépéseknek kedvez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715039708
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715039708
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség