Celeb

Gáspár Bea: egy túlsúlyos nőnek nehéz csinosan öltözni

Bors

Létrehozva: 2020.10.26.

Forrás: AFP

Idén júniusban esett át Gáspár Bea gyomorszűkítő műtéten, amire leginkább férje, Győző inspirálta. 

Győző mondta, Az nem normális, hogy nem vagy ötvenéves és mégsem bírsz velem jönni

– mesélte el a Mokka reggeli műsorában Bea asszony, miképp született meg a döntése, hogy itt a diéta már nem segít.

Azóta 16 kilogrammtól szabadult meg. Az első hat csak víz volt a szervezetében, így a műtét után szinte azonnal lement róla az a felesleg. A szakácsnőként kiteljesedett Bea lelkileg nagyon nehezen viselte túlsúlyát. 

– Az utóbbi időben jobban felcsúsztak a kilók. Tavalyhoz képest öt-hat kilóval mutatott többet a mérleg februárban. 

Elkezdtem hízni, Ez egy hormonháztartás felborulás volt. Először pajzsmirigy betegségem lett, majd inzulinrezisztens lettem, teljesen fel voltam vizesedve.

– mondta Bea, majd hozzátette, a ruházkodásban érzete leginkább a nyomást.

Volt lelki presszió. Amikor a fehérneműk kicsik, havonta kell cserélni a melltartót, a bugyit. Nehéz egy túlsúlyos nőnek úgy öltözni, hogy csinos legyen– mesélte tovább Mádai Viviennek és Pachmann Péternek. Persze azóta sem mondott le a finom falatokról, inkább a kisebb mennyiségben hisz.  

Továbbra is Eszem jót, csak keveset. Egy adagnak a felét eszem, Azzal már jóllakom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194277_auto_resized.jpg
origo.hu

A rákos Katalin hercegné elképesztő dolgot tett Harry herceggel

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193591_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

A pesti éjszakából ismert biztonságiakkal védi magát Magyar Péter

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193579_auto_resized.jpg
ripost.hu

A Házasság első látásra szereplője hű társra lelt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194398_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Magyar Péter védett vasúti kocsija: ezt válaszolta a MÁV

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715027710
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186108_auto_resized.jpg
lakaskultura.hu

A '60-as és '70-es évek hippikultúráját ünnepli az IKEA: szívet melengető, ikonikus darabok térnek vissza

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715027710
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715027710
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség