Celeb

23 év alatt mit sem változott Kate Winslet

Bors

Létrehozva: 2020.10.07.

Forrás: AFP

A napokban lett 45 éves Kate Winslet, de ezt ránézésre meg sem mondanánk, hiszen az Oscar-díjas színésznő szinte semmit nem változott az 1997-es Titanic óta. A film egyik leghíresebb jelenete, mikor a Winslet által megformált fiatal előkelő lány, Rose meztelenül modellkedik Leonardo DiCaprio karakterének, Jacknek. A hollywoodi filmcsillag még ma is szívesen vállal merész szerelmi jeleneteket.

Sokan úgy emlékeznek, hogy Winslet a Titanic-kal tört be a köztudatba, de valójában Peter Jackson 1994-es thrillerében, a Mennyei teremt-ményekben játszotta az első filmszerepét. Winslet számára a kamasz fiú és a nála kétszer idősebb nő szerelmét bemutató A felolvasó hozta meg a szakmai sikert. Alakítását a Filmakadémia a legjobb női főszereplőnek járó díjjal jutalmazta

Minden férjre egy gyerek

Kate 15 éves volt, amikor összejött a nála 12 évvel idősebb színésszel, Stephen Tredre-vel, aki öt évvel később rákban vesztette életét. Winslet összetört és a temetés miatt a Titanic bemutatóját is kihagyta. Később háromszor ment férjhez: Jim Threapleton rendezőtől 2000-ben lánya született, Mia, majd 2003-ban második férjétől, Sam Mendestől fia, Joe. 2012-ben ment hozzá jelenlegi férjéhez, Edward Abel Smith-hez, akivel együtt nevelik az előző házasságaiból született gyerekeket és közös fiukat, Beart.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27830_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Tűrőképességük határára értek a kárpátaljaiak: roma asszonyok estek neki a toborzóirodának

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193916_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Arcátlan kettős mérce Brüsszel részéről: Tusk miatt lezárnák a 7-es cikkely szerinti eljárást Lengyelországban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27834_resized.jpg?avcount=1715021413
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194231_auto_resized.jpg
astronet.hu

Az Isteni Kegyelem angyala védelmez minket május 6. és 10. között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715021413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715021413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715021413
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség