Celeb

Retteg a koronavírustól: Cicciolina még a fiának is megtiltotta, hogy megölelje

Bors

Létrehozva: 2020.04.09.

Még az erkényre sem szívesen megy ki.

Míg fia nehezen viseli a bezártságot, Cicciolina igyekszik a lehető legjobban izolálni magát a koronavírus-járvány sújtotta Olaszországban. 

"Napközben a teraszra is alig merek kimenni, mert félek, hogy ez a vírus a levegőben is terjed. Hatszázszor mosok kezet, és mindent fertőtlenítek, a fiamnak pedig azt is megtiltottam, hogy megöleljen és megpusziljon. Ludwig is nehezen viseli a karantént, találkozgat a haverjaival. Emiatt büntetést is kapott" - mesélte a 68 éves előadóművész a Blikknek.

Cicciolina azt is elárulta: sajnos pontosan tudja, milyen komoly a helyzet, mert a közvetlen ismerettségében is van elhunyt. "Ez most tényleg véresen komoly. Egy régi barátnőm is belehalt, pedig alig múlt ötvenéves. Pár hete még hívott, hogy menjek át hozzá egy kis dumcsizós kártyapartira, de belátta, jobb, ha inkább csak telefonálunk. Nehéz ezt kimondani, de ez életbevágóan jó döntés volt. Néhány nappal később már nagyon köhögött, és hiába mondtam neki, hívjon orvost, csak akkor kért segítséget, amikor lázas lett. Nemrégiben tudtam meg, hogy már el is hamvasztották."

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188618_auto_resized.jpg
mandiner.hu

„Te bohóc, szánalmas vagy, húzz el!” – most lett elege a Veszprém szurkolóinak, tüntetni fognak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27802_resized.jpg?avcount=1714963811
origo.hu

Kondenzcsík: kell-e félnünk, ha ilyet látunk az égen?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192031_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most kaptuk: robbanás volt az áruházban, elvesztette a karját egy férfi

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190182_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Már nincs sok hátra, 3 csillagjegy életét felforgatja az Újhold

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap