Celeb

Egy szállodába szorult Gelencsér Tímea: Alkalmazkodom a helyzethez. Mivel tudom, hogy mindenhol a világban ez a helyzet

Bors

Létrehozva: 2020.04.19.

A Dominikai Köztársaság paradicsomi környezetéből semmit sem élvezhet Gelencsér Tímea, a koronavírus miatt kijárási tilalmat rendeltek el az országban. Ezért az Exatlon Hungary riportere a forgatások után a szállodai szobájában kénytelen eltölteni a szabadidejét.

– Alkalmazkodom a helyzethez. Mivel tudom, hogy mindenhol a világban ez a helyzet, így nekem is könnyebb elfogadnom. A legnehezebb az, hogy nincs meg az a szabadság- és komfortérzet, nem tudom azt csinálni, amit szeretnék, akkor, amikor szeretném és úgy, ahogy szeretném. Kiszolgáltatott helyzetben van az ember, és minden bizonytalan, hiszen nem tudjuk, meddig tart még ez – mesélte Timi.

– Amikor itthon vagyunk, akkor edzeni szoktam, főzök, sorozatot nézünk, nagyon sokat beszélgetünk és játszunk, sokat FaceTime-ozok az otthoniakkal. Ha mégis kicsit unatkoznék, akkor pedig elmegyek aludni, az mindig egy jó B opció – mondta Timi, aki két stábtaggal osztotta meg az apartmanját.

Sehova nem mehetünk, a tengert is nagyon rég láttuk. Ez a legnehezebb, hiszen tudjuk, mennyi utazási lehetőség van, kalandparkok, vízi túrák. Sajnos nem mehetünk, de ezt el kell fogadni, nem tudunk mit tenni.Blikk

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek