Keresztes Ildikó: Kaszás Attila nem ment el, csak nem találkozunk

Továbbra is példátlan népszerűségnek örvend, pedig már 13 éve nincs köztünk Kaszás Attila, aki tegnap ünnepelte volna hatvanadik születésnapját. Nevéhez legalább hetven színházi szerep és negyvennégy film fűződik, talán a legtöbben a Padlás című musical Rádiósaként emlékeznek rá.

Alig egy héttel élte túl a 47. születésnapját, 2007. március 19-én összeesett és agyvérzést kapott a Tizenkét dühös ember című előadás előtt. A helyszínen újraélesztették, és négy napig küzdöttek életéért az orvosok, ám 23-án szervezete feladta a küzdelmet, maga után hagyva akkor kétéves kisfiát Jancsit és kislányát, aki csak a halála után, decemberben született meg. Édesanyja Lucának keresztelte.

A színész hamvait a legtöbb információ szerint a Du­nába szórták, a temetése titokban zajlott.   Keresztes Ildikó számtalan előadásban játszott együtt néhai barátjával, akivel  megismerkedésük idején egyáltalán nem kedvelték egymást.

– Annyira furcsa, hogy tegnap pont egy olyan színházi felvétel bukkant fel a televízióban, amelyben Attila szerepelt. Nekem ő olyan ember, mint Bubik Pista vagy Selmeczi Roland: nem ment el, csak nem találkozunk.

Felfoghatatlan, hogy ennyire fiatalon hagyott itt minket, de hiszem, hogy az égi színpadon majd találkozunk. Kezdőként egyik első szerepemet a Sakk című musicalben kaptam az Arizona színpadán, Attila feleségét játszottam. Akkoriban volt a csúcson, tartottam tőle, mert annyira arrogánsnak tűnt akkoriban. Sokszor dolgoztunk együtt, és az évek alatt kiderült számomra, hogy a világ egyik legtüneményesebb embere, utoljára az 56 csepp vérben szerepeltünk együtt. Azóta igyekszünk a legendáját életbe tartani, koncer­teken és esteken – mesélte Ildikó.

Szarvas Józsefet évtizedekig tartó barátság fűzi a néhai színészhez. Szerinte a születésnap nem tragikus nap.

– A mai napot valahol ünnepnek fogom fel, ha arra gondolok, hogy amióta elment, az öröksége tovább él, és egyre nagyobb: versmondó verseny, színészi díj, kulturális fesztivál. Mindig szívesen emlékszem vissza a közös előadásokra a Vígben vagy a Nemzetiben, borozgatásokra vagy szivarozásra. Akkor vettem észre, hogy valójában milyen mély barátság volt a miénk, és mennyit kaptam tőle emberileg, amikor elment. Amíg élek, azon leszek, hogy az öröksége tovább éljen – mondta Szarvas.