Celeb

Tekéző kislányból parádézó kapus lett

(szs)

Létrehozva: 2020.02.20.

Szikora Melinda bosszút állt, kivédte volt fradista csapattársai szemét, ezzel győzelemhez, és valószínűleg bajnoki ezüstéremhez segítve a Sió­fok női kézilabdacsapatát.

Forrás: Nemzeti Sport/Török Attila

Az utóbbi hetek Szikoráról szólnak! A siófoki kézikapus januárban részt vállalt a BL-győztes győriek hatvanmeccses magyar bajnoki veretlenségi sorozatának megszakításában (34-29), kedden pedig a Népligetben a Fradi ellen járult hozzá csapata sikeréhez (26-24). Minden jel arra utal, hogy a vidékiek elveszik az ezüstérmet a zöld-fehérektől, hiszen jobb gólkülönbségükkel már most megelőzik riválisukat, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottak. 

– Külföldi ajánlatom lévén szinte éppen csomagoltam, amikor barátnőim, az akkori fradista csapattársam, Nerea Pena, illetve Tomori Zsuzsi Győrből Siófokra írtak alá, így végül én is követtem őket – árulta el a Borsnak a 31 esztendős Melinda, aki kislányként négy évig Kunfehértón tekézett, manapság pedig kiegészítő sport gyanánt biliárdozik, darts nyilakat hajigál és bowlingozik. – Hogy a győzelmünk elég lesz-e ahhoz, hogy megtartsuk a második helyet az FTC előtt, nos, ezen törjék ők a fejüket. 

Szikora hozzátette, kapustársa egészségügyi problémája miatt neki kellett végig védenie a meccset, ami fizikailag, de főleg mentálisan nagyon fárasztó volt. A szenzációs győzelmet baráti koccintással ünnepelték meg, ráadásul kaptak négy szabadnapot, amit ismerősei, barátai meglátogatásával tölt majd. 

– Remélem, ha tudom tartani a formámat, akkor a válogatottba is visszakerülök – tette hozzá Melinda, aki élete legnagyobb sportélményének egy ejtőernyős tandemugrást tart.   

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195425_auto_resized.jpg
origo.hu

Oroszország óriási csapást mért az ukrán infrastruktúrára, Ukrajna több fontos helyről is kivonul

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195742_auto_resized.png
metropol.hu

Rohantak a mentők, kerítésbe csapódott egy autós a Rákóczi utcában

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185977_auto_resized.jpg
vg.hu

Az egyik legnagyobb magyar bolt bejelentette: végleg csökkenti a hús árát, akár az ötödével is

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195743_auto_resized.png
metropol.hu

Házasság első látásra: Andris a tenyerén hordozza Petrát – Itt a bizonyíték

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194593_auto_resized.png
hirtv.hu

Paláver – Rost Andrea egyelőre megúszta: Magyar Péter arra utasította a világhírű énekest, hogy tempósabban énekeljen + videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27852_resized.jpg?avcount=1715073014
origo.hu

Gyorshajtáson kapták L.L. Juniort

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195808_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Újabb elképesztő trükkel próbálkoznak a csalók – Jobban teszed, ha te is résen vagy!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715073014
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715073014
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715073014
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett