Celeb

Megrázó, miért nem ünnepli a születésnapját Cserhalmi György

Bors

Létrehozva: 2020.02.19.

A Nemzet Színésze február 17-én lett 72 éves, de sajnos nem az ünneplésről szólt a napja.

Szomorúan telt a születésnapja Cserhalmi Györgynek. A Nemzet Színésze hétfőn töltötte be 72. életévét, de a nagy ünneplés elmaradt. Cserhalmi a Ripostnak árulta el, miért döntött úgy, hogy lemond a bulizásról és csendesen, egyedül tölti az évfordulót.

– Amióta az édesanyám elhunyt, nem ünneplem a születésnapomat. Egyszerűen nem érzem úgy, hogy lenne miért. A barátaimat, rokonaimat is megkérem arra, hogy inkább ne köszöntsenek fel. Amikor anyukám még élt, mindig felhívtam ezen a napon, hogy megköszönjek neki mindent, amit értem tett. De most már nem hívok senkit – mondta a szűkszavúan Cserhalmi, aki nemrég filmes életműdíjat kapott.

Egészségi állapotáról is kérdezte a lap a színészt, ám arról nem szeretett volna nyilatkozni. Cserhalmi az elmúlt években megjárta a hadak útját. Négy műtéten is átesett. Elsőre a bal térdébe kapott protézist, majd a gerinccsatornáját kellett szűkíteni. Amikor már arra gondolt vége kanosszajárásnak, három csigolyáját cserélték ki, sőt, új térdkalácsot is kapott.

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek