Celeb

Megijedt Benkő László: kontrollra ment, rögtön meg is műtötték

Bors

Létrehozva: 2020.02.06.

Forrás: Bánkúti Sándor

Az Omega együttes alapítója rendszeresen jár kontrollra, ennek ellenére megijedt, amikor orvosa közölte vele a hírt: most azonnal megműtik. A zenész lábából egy bőrdaganatot kellett eltávolítani.

"Még a 2017-es novemberi műtét előtt elmondták, májműtét után sajnos előfordulhat, hogy a rák később máshol is kiütközik, ami nem áttét, hanem következmény. Ezért is kellett olyan gyakran kontrollvizsgálatokra járnom, no meg azért, mert az orvosoknak gyanús lett, hogy valami gyengíti az immunrendszeremet. Az év eleji kontrollon elmondtam, a jobb sípcsontomat egyre többet vakargatom, így szövetmintát vettek. Akkor azt is megbeszéltük, hogy február elején befekszem egy alaposabb átvizsgálásra. Ez így is lett, és közben a szövettani vizsgálat eredménye is megérkezett" - mesélte Benkő László a Blikknek.

A legendás billentyűs elárulta: noha abban a pillanatban megrettent, most már örül, hogy túl van a beavatkozáson. "Remélem, nem lesz újabb kiütközés, mert a többi eredményem jó volt" - tette hozzá, azt is elárulva: nem altatták, csak helyi érzéstelenítéssel vágtak ki egy gyufássatulyányi bőrdarabot a jobb sípcsontja fölötti részből.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27853_resized.jpg?avcount=1715082911
origo.hu

Zelenszkij őrült üzenetben fenyegeti szövetségeseit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187827_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Akikre mindig számíthatsz: ez a 3 csillagjegy a legmegbízhatóbb mind közül

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17196122_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Schiffer András elmondta: ezért van elege a választóknak az ellenzék vezető politikusaiból (VIDEÓ)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715082911
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27857_resized.jpg?avcount=1715082911
magyarnemzet.hu

Jövő héten érkezik a végrehajtó, bezárhatják a legendás budavári cukrászdákat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715082911
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715082911
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715082911
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/RH4IGc7Tj_DuukIuyFjUGaQeqO-JmZGwzRL-YgIefhg/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlkYWNkYmU0MTlmMDQ0OTk4YmZlZTRkODA3OGE3Y2U5.jpg
Gyorshajtás

„Gyorsan megy és még mellé fotózgat is” – durván kiakadtak az emberek, ismét lebukott a 100-zal száguldozó L.L. Junior

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/6UOGcFiChyvY3aVmnftMvuzl9MmR0ghGwTCbR8gq2SI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzUwMGY2MzJhMjdiYzQ4ZmFhYWZiNDUxMjU4OTYyNjk3.jpg
Szexizés

Bugyi nélkül gáláztak a nők az év sztárpartiján – galéria