Celeb

Kisó smink nélkül megy randizni

Címkék
Kisósmink

L. P.

Létrehozva: 2020.01.17.

Kiss Orsi hosszú idő után újra nyitott egy kapcsolatra, de már sokkal tudatosabban ismerkedik. Az egykori műsorvezető nem árul zsákbamacskát: a harmadik randira már smink nélkül érkezik.

Forrás: Instagram

Három évvel ezelőtt lett vége Kisó egy hosszú kapcsolatának, ami megtörte a rádiós műsorvezetőt. De ismét talpra állt a biztos kapcsolatnak hitt szerelemből és már tudatosabban közeledik a kiszemelt férfi felé.

– Mit rejtegessek? Az elején derüljenek ki a dolgok, úgyhogy ha tehetem, úgy szervezem a randit, hogy a harmadik alkalommal már smink nélkül mehessek – mondta el az RTL Reggeli műsorában Kisó, aki szerint egy közös edzés erre tökéletes alkalom.

A műsorvezető nem volt mindig ilyen magabiztos. 

– Több mint tíz éve történt, hogy a párom előtt nem mertem vállalni: szemüveges vagyok. Ezért megvártam, amíg elalszik, és kilopóztam a fürdőszobába, hogy kivegyem a kontaktlencsét, majd reggel korábban keltem fel, hogy betegyem. Ő mit sem tudott arról, hogy kontaktlencsém van – mesélt régi gátlásairól Orsi a Borsnak.
Ma már nem híve a titkolózásnak. Most, hogy hároméves „gyászidőszak” után ismét nyitott egy új kapcsolatra, azt vallja, az őszinteség kifizetődőbb a szerelemben. 

– Nagyon megszenvedtem az előző szakításomat, mivel úgy éreztem, mi valóban összeillünk. Édesanyám szerint akkor voltam a legkiegyensúlyozottabb. Váratlanul, egy sms-sel lett vége, ami annyira megviselt, hogy három évig gyászoltam. Szerencsére túlvagyok rajta, és újra ismerkedem, de már nem mindenben kötök kompromisszumot – tette hozzá szigorúbban Kisó. – Nem mindenáron szeretnék kapcsolatot, de bízom benne, hogy eljön értem az a férfi, akiben hosszú távon bízhatok. Hiszek a házasság intézményében, és egy jó kapcsolatért engedményekre is hajlandó vagyok, de vannak elvárásaim, amelyekből már nem engedek. Például a jelöltnek legyen jogosítványa, ne nekem kelljen fuvaroznom!

Kisónak nem csak a magán­életében kezdődött új fejezet. 

– Most indítottam el az új projektemet, az 5 perc több a semminél! elnevezésű mozgásprogramomat, úgyhogy tele vagyok energiával és reményekkel. Ha negyven fölött jön el az igazi, hát akkor jön el. Az sem tragédia, ha akkor már nem lehet gyerekem, mert majd örökbe fogadok.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195300_auto_resized.jpg
origo.hu

Ha ezután nem rúgják ki a Manchester United bohócedzőjét, akkor soha

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195120_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Megalázták, milliókat költött, mentő jött érte – kitálalt Klopp volt magyar játékosa

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194752_auto_resized.jpg
ripost.hu

Kőkemény kvíz: akár 160 is lehet az IQ-d, ha ebből 6-ot eltalálsz

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192935_auto_resized.jpg
vg.hu

Amerika bejelentette: jövőre segít Ukrajnának ellentámadást indítani

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715041509
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17177689_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Íme a legjobb kefires-burgonyás lángostészta receptje: háromféle feltéttel is kínálhatjuk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186765_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Ilyen jóképű férfivá cseperedett Csisztu Zsuzsa születésnapos nagyfia – fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715041509
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715041509
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194359_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Fokozódik a botrány: máris megjött T. Danny válasza az exének, Kecskés Enikőnek

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség