Celeb

Schwarzenegger felkarolta Vajna Timit - Ő tartja a lelket az özvegyben

K. Sz.

Létrehozva: 2019.12.27.

Arnold olyan nekem, mintha a jó tündér keresztapám lenne – áradozott Timi a színészről, aki karácsonykor sem feledkezett meg elhunyt barátja özvegyéről.

Sokan azt mondják, a gyász­év a legnehezebb egy-egy szerettünk elvesztése után: hirtelen eltűnnek a közös szokások, nincs ott a születésnapokon vagy éppen az ünnepi asztalnál esz­mé­lünk rá, hogy bizony már eggyel kevesebb terítéket rakunk fel, mint tavaly ilyenkor. Egy hónap múlva lesz egy éve, hogy Andy Vajna elhunyt, mellyel nem csak a hazai filmgyártás lett szegényebb egy kiváló szakemberrel, de felesége, Vajna Tímea is egy odaadó társsal. Timi az el­múlt közel egy évben emberfeletti erőről tett tanúbizonyságot, többen azt hitték, végleg belerokkan a gyászba, de talpra állt és új terveket talált ki: többek között, hogy Los Angeles­be költözik, ahol Andy örökségét folytatja: vagyis a magyar filmek útját egyengeti Hollywoodban, illetve forgatókönyv-fejlesztésekben is szeretne részt venni. A Borsnak sikerült elérnie karácsonykor a januárban csupán rövid időre hazatérő, majd egy évre Los Angelesbe költöző Timit, aki jelenleg is az angyalok városában tartózkodik, ahol a szentestét szerény kis lakásában töltötte. 

– Egyedül voltam a cicáimmal és filmeket néztem. Nyugalomra és magányra vágytam az első szentestémen Andy nélkül. Gyújtottam érte egy gyertyát, sokat gondoltam a közös éveinkre, emlékeinkre. Szomorú volt, hogy nem együtt ültünk a hatalmas fa mellett és bontottuk ki az ajándékainkat, bizony pár könnyet ejtettem érte. Tudom, hogy jó úton haladok, és ő is büszke lenne rám, támogatná a kitűzött céljaimat, és vigyáz rám onnan föntről – üzente olvasóinknak Timi Los Angelesből, ahol pár ott élő, magyar ba­rátjával töltötte a karácsony további két napját, ugyanis idén sem a szülei, sem a testvére nem tudta meglátogatni a Föld másik felén.

Timi számára elképesztően megható az a figyelem, hogy Andy olyan legendás barátai sem feledkeztek meg róla, mint Arnold Schwarzenegger. A 72 éves Terminátor minden évben nagyszabású karácsonyi partit ad otthonában, ahol az álomgyár legnagyobb sztárjai teszik tiszteletüket, idén például a többszörös Oscar-díjas, 89 éves Clint Eastwood is jelen volt az ünnepségen.

A sztár személyesen hívta meg Timit az ünnepségre, ami elképesztően meghatotta őt. 

– Arnold Schwarzenegger talpig úriember, nagyon jóban lettünk, sokszor érdeklődött már a hogylétem felől, nagyon közeli barátok voltak Andyvel, és rettentően megindító számomra, hogy én is eszébe jutok néha-néha, támogat engem és meghallgat, hogyha valami baj van. Kicsit olyan nekem, mintha „a jó tündér keresztapám” lenne – lelkendezett Timi a színészről, aki még egy aligátort is elhozatott a kaliforniai villájában rendezett ünnepség vendégeinek. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189698_auto_resized.jpg
borsonline.hu

„A szemembe hazudott!” – kipakolt Majkáról a Sztárban Sztár leszek! felfedezettje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193434_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Ezentúl bármikor, bárki mentőt hív ennek a szemétládának, kéretik nem kivonulni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192114_auto_resized.png
metropol.hu

Leesett a tudósok álla, ezt találták az Antarktiszon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27844_resized.jpg?avcount=1715049910
origo.hu

Durván visszavágott Kecskés Enikő állításaira T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186386_auto_resized.jpg
borsonline.hu

4 csillagjegy, akinek teljesen megváltozik az élete májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715049910
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715049910
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője