Hajas tudomásul vette a tényt: gyerekei nem lesznek fodrászok

– Hál isten, elértem azt az életkort, hogy nyugdíjba menjek – neveti el magát a sztárfodrász.

– Hatvannégy éves lettem, negyvenkilenc éve dolgozom. De nem hagyom abba.

Imádja a szakmáját, amivel határainkon túl is elismerést szerzett, nem véletlenül kapta meg a Magyar Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztjét. Őszinte lelkesedéssel beszél róla.

– Nem tudom, legszívesebben azt mondanám, hogy soha nem hagyom abba, de lehet, egyszer csak jön egy gondolat, és többé nem állok be a szék mögé. Fontosnak tartom a vendéget kiszolgálni, mosolygós arcokat látni. De lehet, egyszer befejezem.

A sztárfodrász három gyermekkel dicsekedhet. Ő is és a felesége, Judit is hozott az első házasságából egy-egy lányt, és született egy közös gyermekük, Dávid, aki már elmúlt húszéves. Különös, hogy egyikük sem viszi tovább a stafétabotot.

– Egyik gyerek sem akart fodrász lenni. Nem mondom, hogy nem örülnék neki, de az ő döntésük. A lányom azt mondta, nem akarja azt érezni, hogy hozzám hasonlítják. Félt, hogy nem fog megfelelni. A fiam, amikor kisebb volt, azt mondta, hogy egy fodrász sosincs otthon. Eb­ben van igazság. De kicsinek nem tudta, hogy ha valamit rendesen akarsz csinálni, akkor az nem nyolc óra.