Celeb

Fülgyulladás kínozza Magyarország Szépét

G. Sz.

Létrehozva: 2019.11.23.

Nagypál Krisztina dolgát betegség is nehezíti, de hamar sikerült felvennie a nemzetközi szépségverseny ritmusát.

Százöt ország szépsége vesz részt december 14-én az idei Miss World versenyen, melyen természetesen Miss World Hungary is ott lesz.

A 23 éves Nagypál Krisztina már elutazott Londonba, a világverseny helyszínére, és a Borsnak küldött is egy kis élménybeszámolót első benyomásairól.
A repülőtérre érve kicsit izgultam, mivel lett egy pluszbőröndöm, de végül minden megoldódott, és Londonban már a világverseny egyik segítője várt rám – tudtuk meg Krisztinától, aki egy kisebb betegséggel küszködik, de ennek ellenére igyekszik száz százalékot teljesíteni és a lehető legjobb formáját hozni.

Csütörtökön durva fülgyulladással ébredtem, és sikerült megfáznom is, így jelenleg csak az egyik fülemre hallok rendesen. Nagyjából ki tudtam kúrálni magam, de még mindig vannak fájdalmaim, remélem, idővel jobb lesz majd – folytatta a magyar szépség, aki már versenytársait is szem­ügyre vette.

– Már az első vacsoránál szebbnél szebb lányokkal találkoztam, elvarázsolt a sokszínűségük és az egyedi stílusuk.

A szobatársam Miss Izland lett, aki egy nagyon kedves és nyitott személyiség, de a walesi és az északír lánnyal is hamar jóba lettünk.

Csütörtök óta sokat forgatunk, interjúkon veszünk részt, és pénteken már megkezdődtek az alversenyek is – mondta Krisztina, aki leginkább a Miss Sport versenyt várja, illetve bízik benne, hogy a különleges, néptánccal vegyített modern koreográfiája is elnyeri majd az ítészek tetszését.    

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27840_resized.jpg?avcount=1715022019
origo.hu

Félelmetes háborús üzenetet küldtek a törökök Izraelnek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193926_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Íme a négy legmakacsabb csillagjegy mind közül – Köztük vagy?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192803_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Nagy Ervinnek egy óra is elég volt Magyar Péterből – fontos döntést hozott

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188602_auto_resized.png
metropol.hu

Közölték a halálhírt Kulcsár Edinával: összeroppant a lelke

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187841_auto_resized.jpg
vg.hu

Váratlan fordulat: megszólalt a Nemzeti Színház Udvaros Dorottya szerződéséről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27838_resized.jpg?avcount=1715022019
origo.hu

Németország rendkívüli háborús bejelentése mindent megváltoztat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186843_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Azonnali termékvisszahívás: két kedvenc termék is érintett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715022019
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715022019
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27826_resized.jpg?avcount=1715022019
azenkertem.bama.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség