Celeb

Kefir és Mariann: Marhaság, amit rólunk pletykálnak!

Fái

Létrehozva: 2019.10.06.

Azt beszéli az egész város, hogy Kefir újra szingli, szakított szerelmével, Mariannal. Erről ők is tudnak, mármint a pletykákról. Arról nem, hogy vége lenne köztük mindennek.

Forrás: Kefir

Hetek óta tartja magát az a pletyka, hogy Kecskés Tibor Kefir és kedvese, Mihalyi Mariann útjai szétváltak. Az érintetteket az után sikerült elcsípnünk telefonon, hogy hazatértek Ciprusról.

– A családommal és Mariannal voltam nyaralni – neveti el magát Kefir. – Most is itt ül mellettem.

Amit tisztán hallunk, ugyanis Mariann hangosan szidja azt, aki ezt a marhaságot terjeszti róluk.

– A Sláger TV partiján hárman jöttek oda hozzám, hogy miért szakítottunk – veszi át a szót Mariann. – Aztán egy barátom is ezzel hívott fel. Fogalmam sincs, honnan ered a pletyka, de tényleg! A Bors a hetedik, aki ezzel keres meg. Folyamatosan kérdezik, pedig nulla- huszonnégyben együtt vagyunk. Nagyon elegünk van abból, hogy magyarázkodnunk kell.

Kefir és Mariann hat éve él együtt, de a lány szerint ezt egy zenész mellett meg kell szorozni hárommal.

– Ha csak egy-egy ember kérdezné, az még oké, de hogy hárman jönnek oda ezzel egy rendezvényen, az sok – mérgelődik tovább. – Pedig még szerelmesebbek vagyunk, mint az elején! Lehiggadtunk, boldogan élünk. Ez a közös nyaralás is nagyon jól sikerült. Szeretem a Tibi testvéreit, szerencsés vagyok, jó a kapcsolatom velük. Nincs feszengés, olyan, mintha az én családom lenne, mintha a barátainkkal lennénk.

A pihenés nem volt túl hosszú, mert Tibinek annyi fellépése van, hogy csak vasárnaptól, csütörtökig tudnak nyaralni.

– Legutóbb Mariann családjával mentünk, most az enyémmel – meséli. – Tizenöt éve nem voltunk együtt úgy, hogy a két testvérem, a szüleim és én együtt. Mindig el akartam vinni őket Thaiföldre, de nem jöttek, mert imádták a kutyájukat, és nem akarták másra bízni. A kutyus egy hónapja meghalt, így nem volt több kifogás, hogy nem tudnak utazni. Anyukám persze szomorkodott, többször is sírt, mikor szóba került. De így is remekül sikerült, azt mondták a szüleim, amikor leszállt a gép, hogy megfiatalodtak, visszamentek az időben tíz évet. Ez nagy boldogság nekem!

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193646_auto_resized.jpg
origo.hu

Így néz ki ma, 60 évesen a Váratlan utazás sztárja - fotó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27843_resized.jpg?avcount=1715067311
origo.hu

Döbbenetes fordulat: az Egyesült Államok bevonulhat Ukrajnába

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194610_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megható lépésre szánta el magát Károly király, ezt nem láttuk jönni

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193301_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Jogsértést követtek el Magyar Péterék

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193756_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Itt az amerikai bejelentés, ekkor kezdődik a harmadik világháború

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27848_resized.jpg?avcount=1715067311
origo.hu

Mégis egy pár lehet a Házasság első látásra két sztárja - kép

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715067311
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715067311
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715067311
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S2uZsN7ewtN_kpzeMQ_EzMjILH_etQU03LvRMDzAlCY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzVhMzQ4MDY0YzU2NjQxYzRhOWQxNjcxZGMwZGVmMmM5.jpg
Balhé

„Szavai a valódi énjét tükrözik, nem azt, amit a kamera előtt mutat” – tovább dagad Majka és a TV2-felfedezett balhéja