Celeb

Csak a hangjával színészkedik Szilágyi Tibor

Gergely Gábor

Létrehozva: 2019.07.03.

Parádés szereposztással készített rádiójátékot Kovács Levente és Törcsi Levente. A mű Schwartzer Ferenc professzor, a magyar elmegyógyászat alapítójának élettörténete. A íróknak, akik egyben a rádiójáték rendezői is, olyan elismert színészeket sikerült megnyerniük az Egy elmeorvos vallomása című produkciónak, mint Molnár Piroska, Szilágyi Tibor, vagy Szervét Tibor.

– Izgalmas kihívásnak tekintettük a rádiójáték megírását – mondta Törcsi Levente, aki nem rejtette véka alá, hogy a filmkészítés mellett jó kirándulásnak tekintik a rádiózást. – Ebben a műfajban muszáj másképpen formálni a karaktereket. A filmben – persze a szöveg is nagyon fontos –, de a színészek játéka sok buktatón átsegít a forgatások alkalmával. A rádióban viszont „csak” halljuk a szereplőket, de bízom abban, hogy a kiváló művészeknek köszönhetően mindenki látja a képet is.

Törcsi elárulta, hogy nagy drukkal adta át a forgatókönyvet a szerepekre felkért színészeknek, de hamar megnyugodott, amikor a Kossuth-díjas Szilágyi Tibor felhívta.

– Nem ismertem személyesen, és csak reménykedtem abban, hogy elvállalja a szerepet, az elmeorvos figuráját – mondta az író. – Szerencsére Tibor azzal kezdte a beszélgetést, hogy mikor kezdjük a felvételt.

– Nagyon megfogott a történet, már alig vártam, hogy az orvosprofesszor gúnyájába bújhassak – kezdte Szilágyi Tibor. – A szerzők izgultak, miként sikerül és mennyi idő alatt mondjuk fel a szöveget, de Piroskával (Molnár Piroska Kossuth-díjas, a szerk.) egyszer összeolvastuk a szerepet, és csak annyit mondtunk: Tessék, mehet a felvétel! Két rövid délelőtt alatt végeztünk. Nekünk megadatott annak idején, hogy rengeteget rádiózhattunk, nagyképűség nélkül mondhatom, a vérünkben van – magyarázta fiatalos lendülettel a művész.

– A munka tartja bennem az erőt, fitt vagyok, mert nincs időm a lustálkodásra. Rendezek, játszom szinte egész nyáron, sőt már a következő szezonra is van programom. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27865_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Magyar diákokat fenyegettek meg iszlamisták

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27864_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Magyar Péteren röhög a fél internet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186639_auto_resized.jpg
vg.hu

Ebben még Ausztriát is megelőztük – megnéztük az autót, amelyből csak két darab van Magyarországon

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194484_auto_resized.jpg
ripost.hu

Ki a jobb? Egymásnak ugrottak a drukkerek Szoboszlai miatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195802_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Érdekes hangfelvételek kerültek a Mediaworkshöz Karácsony kampányáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27871_resized.jpg?avcount=1715107511
origo.hu

Intim helyzetben fotózták a Házasság első látásra legmegosztóbb házaspárját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17197837_auto_resized.jpg
travelo.hu

Videó: Rosszul sült el a korfui hagyomány: egy nő fején landolt az edény

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27863_resized.jpg?avcount=1715107511
ripost.hu

Magyar Péter így váltogatja álláspontját szinte mindenben

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715107511
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715107511
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27828_resized.jpg?avcount=1715107511
azenkertem.beol.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/IUTEOoNLMrEJGlpI8euRji7EKnN_A7gI0Vc31pYogNA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2EyZDQ3MzAzZGJkMDQ2NThiYzUxZGU5NjQ1Mzc1NDgz.jpg
Gyermekáldás

„Jön a gyerek” – óriási örömhírt jelentett be Tóth Gabi szerelme, Papp Máté Bence

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/vAN17NyJv_X7GK6pXVopvcfgtRDFF0ZR0eg9UxTJ5jc/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzA5NGU0NTliMmM2NDQwZjQ5YzRmNjEwODZiMTFkMDll.jpg
Gyilkosság

Curtis kifakadt: "Mégis mi kell ahhoz, hogy a bíróság lásson?!"