Celeb

Cseke Katinka ráunt szerepére – Végleg eltűnik Bodolai Böbe

Fái

Létrehozva: 2019.06.29.

Egy év alatt óriási külső átalakuláson ment keresztül Cseke Katinka. A színésznő 105 kiló helyett csak 75. Sokan úgy vélik, hogy ez a változás is hozzájárul ahhoz, hogy otthagyja a Jóban Rosszban sorozatot.

Tizenegy évvel ezelőtt, 2008. december 17-én érkezett meg a TV2 képernyőjére, azon belül pedig Csillagkútra Bodolai Böbe. Várta őt az ura, a Bandi. A Jóban Rosszban sorozat onnantól más lett, jobb lett, mert Böbével együtt beköltözött a humor is. Nevettetett míg főzött, veszekedett, szervezkedett, vállalkozott, vásárlási mániája lett, levesezőt nyitott, Gyöngyikézett, Vasladyként in­dult a polgármesteri székért, motorozott, fesztiválozott, és még sorolhatnánk napestig a legjobb jeleneteit. Csak rajongani lehetett a cserfes, a családjáért tűzbe menő közértes asszonyságért. Tegnap este viszont a mindig többre vágyó Böbe úgy döntött, elhagyja a családját, Csillagkutat, de még Magyarországot is, mert Pirivel közös üzletbe kezd szülőföldjén, Erdélyben. Vagyis vége, a karakter meg­szűnik, megformálója, Cseke Katinka elhagyja a sorozatot.

– Ez az én döntésem volt, én hagytam ott a Jóban Rossz­bant – szögezi le Katinka. – Tizenegy év munkája volt ebben, és úgy éreztem, új dolgokba szeretnék belevágni. Nem volt nehéz meghozni a döntést, már érlelődött bennem egy ideje. Nem úgy történt, hogy hétfőn arra keltem, hogy kedden otthagyom a sorozatot. Érlelődött egy ideje. Közben elhívtak gyerekekkel foglalkozni, tanítani, ami négy-öt hétvége volt, és egyszerűen beleszerettem ebbe a történetbe. Ez nem színészképzés, hanem játékos foglalkozás gyerekekkel. Egye­temi végzettségem van, be mertem vállalni. Szeretnék ezzel is foglalkozni a későbbiekben. Ha a jóisten megsegít, fogok még játszani nagyjátékfilmekben, színházban. Nem állt meg a Föld, forog tovább attól, hogy nem leszek Bodolai Böbe. Bármi várhat rám. Szeptembertől például már próbálok is egy új darabot, és ahogy játszottam az Anyám és más futóbolondokban vagy a Glamourban, ezután is kaphatok feladatokat nagyjátékfilmekben.

Többen kérdezték Katinkát, szerepet játszott-e a döntésében az, hogy lefogyott, megfiatalodott? Új nő, új élet?

– Sokan mondják, de olyan ész­revétlenül történt, fél-egy év alatt, hogy nem tudom, lehet. Már csak hetvenöt kiló vagyok! Százötről indultam. Az mínusz harminc – ismerte el a színésznő. Katinka búcsúzása a stábtól, a kollégáktól, akik ennyi idő alatt a második családja lettek, azért könnyesre sikerült.

– Mindenkitől szeretettel váltam el. A sorozatbeli férjemmel, Tóth Rolival leültem, megbeszéltük. Azt mondta, Kati, tizenegy év gombócból és házasságból is sok, vagyis megértette a döntésemet. Nagy szeretetben váltam a el a producertől, a műsorkészítőktől. Mindenki utolsó mondata az volt, hogy visszavárunk. Engem nem megölnek, vagyis az élet még bármit hozhat.

Megkérdeztük a férjet játszó Tóth Rolandot, hogy érinti, hogy elhagyja az asszony?

– Majd tizenegy év közös munka volt, sok mindent éltünk meg együtt, ennek most vége. Nem egyszerű ez, nem jó érzés. Fel kell dolgozni. Férj-feleséget játszottunk, mindent megbeszéltünk, tudtunk egymásról. Most meg kell szokni, hogy nincs ott, és amit eddig meg tudtunk beszélni, azt már csak telefonon tudjuk, mert mindketten máshol dolgozunk. Meg kell szokni, hogy ezentúl ritkábban beszélünk. Ez egy új élethelyzet, meglátjuk, mit hoz a jövő. Lezárult egy korszak, kezdődik valami más. Hogy mi lesz Bandival? Bízom az írók fantáziájában.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191044_auto_resized.jpg
origo.hu

Borzalmas háborús hírt kaptak a kárpátaljai magyarok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27812_resized.jpg?avcount=1714992911
origo.hu

Mitől fél ennyire? Milliós Rolex órát viselő testőröket bérelt fel Magyar Péter - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188688_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Őrjöng a márciusi lottónyertes, még mindig nem kapta meg a nyereményét

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27813_resized.jpg?avcount=1714992911
origo.hu

Nagyot nőttek Berki Krisztián gyerekei az apjuk halála óta - képek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191381_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Laktató és megfizethető csirkés brassói nem csak hó végére

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27819_resized.jpg?avcount=1714992911
magyarnemzet.hu

Gyurcsányék kezén a Városháza: Nemzetbiztonsági üggyé dagadó botrány is kötődik Bodnár Zoltán nevéhez

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17180398_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hét csillagjegy, akire nagy változások várnak májusban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17176007_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Nagy lagzira készül a Házasság első látásra párja!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték