Celeb

Thai-boksszal tartja karban magát Lipcsei Betta

(szabó)

Létrehozva: 2019.05.06.

A sporttelevíziózás egyik legcsinosabb riportere, egyúttal Juhász Roland párja, Lipcsei Betta másfél éve rendszeresen bokszkesztyűt húz. Heti egyszer egy zuglói küzdősport-központban edz. 

– Örömömre egyre többen jelentkeznek az edzéseimre – újságolja Betta trénere, Sávoly Dóra, a magyar ökölvívás egyik ígérete, Sávoly Gergő húga –, és mivel tévés tanítványom korábban kosárlabdázott, remek a mozgáskoordinációja. Amit más hölgyeknek két hétig tanítok, azt Betta két foglalkozásunk során elsajátítja.
A Fit Club Zugló Thai Boksz Akadémia termeiben Dóra a nagyobb, 12–15 tagú csoportjai mellett kisebb létszámban is oktat hölgyeket.

– Az akadémián ismertem meg Dorkát – nyilatkozza Betta, aki egyébként rendszeresen szokott futni is –, kiváló kardio az, amit tanít. Tanúsíthatom: az állóképesség mellett a thai-boksz önbizalmat is ad, ez a mozgásforma sokat segít, hogy az ember kiadja magából a mindennapi feszültséget is. Bevallom, az ökölvívás nem tartozik a kedvenc sportágaim közé, de a thai az más. 

Betta – szintén párja okán is – a labdarúgást kedveli, hat­éves kisfia, Krisztián pedig a Mészöly Focisuli tehetséges nebulója.

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191127_auto_resized.jpg
origo.hu

Versenyző luxusautók okozhatták a halálos balesetet Szalántánál

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190831_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Indul az akció, így juthatunk garantáltan magyar szamócához kilónként ezer forint alatt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185029_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Nagy a felháborodás az Aldinál: ezért lázadtak fel a dolgozók

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191333_auto_resized.jpg
hirtv.hu

A testőrei lezárták Magyar Péter kocsiját a vonaton

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986020
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188558_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Ne a boltban vedd meg: ezeken a helyeken magad szedheted az epret!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188301_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Most már publikus: közös fotóval derült ki, mi van a Házasság első látásra két szereplője között

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián