Szacsvay László: Újra szerelmet vallottam a feleségemnek - interjú

A gimnáziumban azért már egyértelművé vált, hogy nem a matek vagy a fizika professzora lesz, hiszen a magyar és a történelem volt a favoritja.

No és a versek.

Költeményekkel udvarolt?

Ellenkezőleg, én kaptam a lányoktól. Nagyon imponált nekik, hogy csak egy-egy félreérthetetlen pillantással próbálok közelebb kerülni hozzájuk.

Akkor könnyű helyzetben volt.

Alaposan megrettentem, hogy szerelmes verseket dugdostak a csajok a táskámba. Mások bátorságot merítettek volna a levelekből, én viszont betojtam, mert fogalmam sem volt arról, mit is kell ilyenkor tenni. Ma is röhögök magamon, amikor eszembe jut, hogyan gyakoroltam a tükör előtt a szerelmi vallomást, amiből természetesen soha nem lett semmi.

Igaz, hogy a matek írásbeli érettségin meghúzták a gimiben?

Ha a szóbelin nem kegyelmez meg nekem a tanár, talán még ma sem lenne meg a papírom, pedig a színművészeti felvételin kérték a bizonyítványt. Szerencsémre kaptam egy mentőkérdést. Azt kérdezte az érettségi elnök: mit tud, fiam? Már készültem a színművészetire, így kivágtam Kosztolányi Dezső egyik versének címét és azonnal el is mondtam. Megkaptam a kettest, madarat lehetett volna fogatni velem, úgy örültem.

A színművészetire mégis csak másodjára vették fel, viszont a Nemzeti Színház stúdiójába azonnal, így olyan nagyságoknak statisztált színpadon, mint Sinkovits Imre, Agárdi Gábor, Őze Lajos vagy éppen Básti Lajos. Hasznos iskola volt?

Ott tanultam a legtöbbet a színészetből, hiszen ezek az óriások – talán csak Bástit kivéve – azonnal befogadták a tejfelesszájút, majdhogynem partnernek tekintettek. A következő évben már felvettek a főiskolára, ahonnan a diploma után a Nemzeti Színházba szerződhettem. Azt hittem, már színész vagyok, a legnagyobbak kollégája, de rá kellett jönnöm, ez cseppet sincs így. Sok-sok előadásnak kellett lemennie, amíg a kemény szívű, maximalista Básti is elfogadott, mi több, már segített is az előadások alatt.

Hosszú éveket töltött el a Nemzetiben, jobbnál jobb szerepekkel kínálták meg, vezető színész lett a társulatban, mégis váltott.

Minden véget ér egyszer, így ennek is vége szakadt. Az akkori kultúrpolitikusok úgy határoztak, hogy az addig a Nemzeti kamarájaként működő Katona József Színház legyen önálló, amihez ütőképes társulatot toboroztak. Harmincan mentünk át, és azóta, közel negyven éve, ottragadtam.

A Kossuth-díjon kívül szinte már minden elismerést bezsebelt. Elégedett a pályafutásával?

Elégedett lehetnék, bár az nem viszi előre az embert. De elégedetlen sem vagyok. Szinte mindent eljátszottam az életemben, végül is egyetlenegy szerep sem hiányzik.

S mi újság szeretett kutyájával? 

Van kutya és van vizsla. Ezt meg tudom erősíteni. Csodálatos társak, akik még a legnagyobb problémák idején is tiszta szívből szeretik a gazdit. Három elválaszthatatlan társam volt, illetve egy még van. Soma, Báró – akivel annyira összenőttünk, hogy még szerepet is kapott az egyik tévésorozatban – és a jelenlegi, a menhelyről kiszabadított Fülöp.

Kicsit úgy fest, mintha bánatos lenne, pedig a közönség mindig jókedvűnek látja.

Embert próbáló éveket élek. Kezdődött mindez a betegségemmel, amelyet túléltem, és visszatérhettem a színpadra, mert nekem a színház az életem. Voltak nehéz napjaim ez idő tájt, megesett, hogy pelenkában kellett fellépnem. De természetesen a néző a legfontosabb, a közönséget nem szabad becsapni. Ők azért jönnek a színházba, hogy végigélvezzék az előadást, nekünk pedig az a kötelességünk, hogy szórakoztassuk őket.

Mi segített a nehéz időszakban? 

A humor, a jókedv az egyetlen, ami átsegít a buktatókon, a rosszon. Sajnos egyre többet kell járnom a patikába, pedig ott receptre nem adnak vidámságot, de én úgy gondolom, bennem összegyűlt már annyi belőle, hogy néha-néha még kölcsön is adhatnék egyeseknek, akik humor híján élnek.

Néhány nappal ezelőtt találkoztunk felesége fotókiállításán, amelyet ön nyitott meg.

Nagyon boldog voltam, hogy összejött a kiállítás, szívesen kísértem el Klau­diát a megnyitóra és ha már ott voltam, egy kis meglepetést is akartam. Nem tagadom, szerelmet vallottam neki, amikor elénekeltem egy összeállítást a kedvenc dalaiból. Csodálatos, megható volt mosolyt látni az arcán.

* * *

Még lett volna miről beszélgetni a nemzet színészével, de megszólalt az ügyelő és a művész urat a Katona színpadára szólította. Azt még futtában elmondta, nyugdíjasként sem tud elszakadni a pályától, még most is havonta tizenöt-húsz alkalommal színpadon van, hiszen az élete a színház.