Celeb

Ezért távozott a Barátok köztből Dósa Mátyás

Bors

Létrehozva: 2019.04.28.

<p>Nehéz döntést kellett meghoznia annak idején Dósa Mátyásnak, aki évekig alakította a Barátok közt Tóniját. A színész most elárulta miért távozott a sorozatból.</p>

Forrás: Sláger FM

Gyerekkora óta a rivaldafényben él Dósa Mátyás, aki már gyerekszínészként is a legnagyobbakkal állhatott egy színpadon. Pedig kezdetben egyáltalán nem volt biztos benne, hogy a színészet lesz az ő útja.

„Gyerekként kifejezetten gátlásos voltam. Olyannyira, hogy ezért is írattak be egy néptáncegyüttesbe, hogy egy kicsit nyissak, kinyíljak. Onnantól már nem volt kérdés, hogy a színpad felé visz az utam” – mondta a 95.8 Sláger FM-en a színész, aki tíz évesen már az Operettszínházban játszott.

„A gyerekkorom lerövidült, egyfolytában felnőttek között mozogtam, így én is hamar felnőttem. Ezáltal hamarabb tapasztaltam meg a szakmai sikereket, a csalódásokat. Később, a Barátok közt miatt magántanuló lettem, ami csak ráerősített arra, hogy a saját korosztályommal nehezebben értettem szót, mint a felnőttekkel” – vallotta be a színész, aki évekig erősítette a Barátok közt csapatát.

„Elmentem egy szereplőválogatásra, de nem igazán tudtam mi fán terem ez a sorozat. Előtte megnéztem egy epizódot, hogy képben legyek. Sok százan jelentkeztünk, aztán egyre szűkült a kör, végül azt vettem észre, hogy én maradtam egyedül, bent vagyok a sorozatban” – emlékezett vissza Dósa Mátyás, aki sokat köszönhet a sorozatnak. Egy ponton túl mégis úgy érezte, búcsút kell intenie a Mátyás király térnek.

„Nagyon szerettem, nagyon sokat tanultam ott, vannak olyan kollégák, akikkel a mai napig tartom a kapcsolatot. Viszont a napi tizenkét órás forgatás mellett a színház nem fért bele, egyre háttérbe húzódott. Ez volt a legfájóbb, így meg kellett hoznom azt a döntést, hogy elköszönök a sorozattól, azért, hogy visszamehessek a színházba” – mondta a Sláger Témában a színész, aki azóta sikert sikerre halmoz a Szigligeti Színházban. 

-- 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27842_resized.jpg?avcount=1715036416
origo.hu

Nőkre lőttek Kárpátalján a kényszersorozás miatt - videó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194235_auto_resized.jpg
mandiner.hu

A MÁV elárulta, mi történt a debreceni intercityn, ahol a 444 szerint Magyar Péter testőrei elfoglalták az egyik kocsit

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195068_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Az orosz vezető megadta rakétatámadásaik három fő célpontját: Washingtont, Párizst és Londont

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27841_resized.jpg?avcount=1715036416
origo.hu

Újabb megrázó hír érkezett Károly királyról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191013_auto_resized.jpg
astronet.hu

Napi horoszkóp 2024. május 6.: a Vízöntőt meglepetés éri, az Oroszlán áttör egy falat

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715036416
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715036416
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194936_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/3Oi5Rv8H0fofTH7yHZ4uGdEVus0v_Mdd9wstC8VBiOA/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2VhNGU0NjkyYWNkMjQ1NTZiNDBiNTA0Mzg2ZGNjMzg0.jpg
fordulat

Erre nem számítottunk! Egymásra talált a Házasság első látásra két szereplője

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/S6G_YYrWNL0Q-n0C7yMHIlLWBHoeoA9XaXWDr2TincE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzkwM2Y0NzRkN2U3YTQ0ZDRiNTkwMWE5NTNkN2VmMzQ1.jpg
Emlékezés

Berki Krisztián legmeghatározóbb pillanatai – Két éve hunyt el a médiaszemélyiség