Celeb

Exneje ápolta Gergely Robit - Súlyos kézműtéten esett át a színész

K.Sz.

Létrehozva: 2019.04.27.

Volt felesége, Némedi-Varga Tímea vezette a színész háztartását, míg lábadozott a beavatkozás után. Hiába váltak el, a barátság megmaradt.

Forrás: Czerkl Gábor

Válásuk után is mindenben számíthat egymásra Gergely Róbert és Némedi-Varga Tímea. A két színész a szakítás után nemcsak munkatárs, hanem igaz barát is tudott ma­radni olyannyira, hogy Tímea és Robi fia, Simon együttes erővel ápolták a színészt, aki a közelmúltban komoly kézműtéten esett át. 

– Januárban, a Nő a tét című darab próbáinál kezdtem érezni, hogy fáj a tenyerem. Úgynevezett pattanó ujjat diagnosztizáltak nálam: mikor ökölbe akartam szorítani a kezemet és utána ki akartam nyitni, akkor beakadtak az ízületek az egyik ujjpercnél, és hajlott állapotban maradt az ujjam. Rettenetesen fájt, de dolgozni muszáj volt. A premier közelsége miatt azonban halaszthatatlan volt a műtét, nem lehet bekötött kézzel kártyázni, aminek a darabban kulcsszerepe van – mesélte Robi, akit a rövid, de intenzív beavatkozás után volt párja és fia ápolt. 

– Simon fiam vitt és hozott, Timi a háztartásban segített, miközben folyamatosan tornáztatnom kell a kezemet, többek között egy speciális gumilabda segítségével, hogy ne tapadjanak le az izmok és ne legyen újra problémám az uj­jaimmal. Közben gőz­erővel készülünk a va­sárnap esti premierre a Kőrösi Csoma Művelődési Központban, mert a darab olasz származású szerzője – aki többek között a Piedone-filmeket is írta –, Rosario Galli személyesen vesz részt a bemutatón. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192170_auto_resized.jpg
origo.hu

F1 Miami Nagydíj: Verstappen hibája és egy baleset történelmi sikerhez vezetett

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27814_resized.jpg?avcount=1715000417
origo.hu

Ezek voltak a magyarérettségi feladatai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193255_auto_resized.jpg
mandiner.hu

Trump és Orbán zárhatja le az orosz-ukrán háborút a The New York Times szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188940_auto_resized.png
metropol.hu

Most aztán foghatja a fejét Marco Rossi: Ádám Martinról van szó

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192490_auto_resized.jpg
vg.hu

Öveket becsatolni, most szólhat csak igazán nagyot az OTP-rakéta

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27815_resized.jpg?avcount=1715000417
origo.hu

Megszólalt Kecskés Enikő a T. Dannyvel való kapcsolatáról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715000417
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715000417
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17193111_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Négy csillagjegy, akinek még idén új állás után kell néznie

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/YKkU07h9xrm3XHWF8M0MFfDaUt5bB-7Ss1CkRSFuD0c/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQ1OTZkZGE4ZjkzZTQwNjg5MTM4OGQwMzVlZGU3OTU1.jpg
megdöbbentő

„Sok mindent megbocsátottam, de van, amit nem lehet” – Kecskés Enikő kitálalt a szakításról T. Dannyvel

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték