Celeb

A világ szívcsakrája fölött tartja esküvőjét Pikali Gerda és Rékasi Károly

G. Sz.

Létrehozva: 2019.03.05.

A két színész szavak nélkül is tudta, hogy a Dunakanyar szívében egy négycsillagos szállodában köti össze az életét, így Rékasit nem lepte meg, amikor menyasszonya kész tények elé állította még januárban.

Forrás: mozisztár.hu

Pikali Gerda és Rékasi Károly szerelme bár jócskán ki volt téve a támadásoknak, mégis kiállta a próbát. A két színész a házasságra készülődik, sőt már a helyszínt is megtalálták: egy visegrádi, négycsillagos szállodát. Rékasit arról kérdeztük, miért pont a Dunakanyarra esett a választásuk.

– Nem igazán tudtam megfogalmazni magamnak egészen addig, mi a vonzó ebben a környékben, amíg tavaly ebben a hotelben voltunk a barátainkkal, és a panorámamedence melletti ismertetőtáblán azt olvastuk, hogy ezen a tájon egy erő- és szívcsakravonal húzódik – meséli a Borsnak a spirituális környezethez fűződő viszonyát Rékasi.

– Gerdával ekkor jöttünk rá arra, hogy ezen a környéken van valami, ami nem megfogható, nem kitapintható, de nagyon is létező és pozitív kisugárzás, amire szükségünk van – folytatta, és még azt is elárulta, hogy mielőtt volt feleségével, Détár Enikővel jó időre Nyíregyházára költöztek, előtte megállt Visegrádon, hogy „elköszönjön” a helytől.
Rékasi és menyasszonya, Pikali Gerda olyannyira „együtt rezeg”, hogy a férfi nem is lepődött meg, amikor párja kész tények elé állította az esküvőt illetően.

– Nem terveztük még el, mikor lesz a házasságkötés, de most januárban, amikor a hotel panorámaéttermében ebédeltünk, és csak bámultunk kifelé, akkor Gerda megszólalt: „Tudd, hogy itt lesz az esküvőnk”.

– Korábban is többször mesélte nekem, hogy egészen fiatalon egy barátnője társaságában többször is járt Visegrád tetején, és minden látogatás nagy hatással volt rá. Évek kellettek ahhoz, hogy rájöjjön, miért tölti el békével a környék, és miért érezte azt, hogy itt mindig rendezni tudja a gondolatait és az érzéseit – mondta Rékasi, aki öt év után tavaly jegyezte el kedvesét Olaszországban, egy parkolóház bejáratánál. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190559_auto_resized.jpg
origo.hu

Két európai uniós NATO-ország is konkrét, egyértelmű világháborús fenyegetést küldött az oroszoknak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27805_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Széphalmi Juliska alá került T. Danny

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191135_auto_resized.jpg
borsonline.hu

"Gábornak is hálás lehetsz" – Tóth Gabi posztja felkavarta az állóvizet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191567_auto_resized.jpg
vg.hu

Eladóvá vált az Andy Vajna által bérelt villa: 2,7 milliárd forintot kér érte a tulajdonos

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189108_auto_resized.jpg
ripost.hu

Sorsdöntő változás köszönt be hamarosan a szerelmi életünkben, ez vár ránk Szegedi Erika főboszorkány szerint

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27803_resized.jpg?avcount=1714968609
origo.hu

Stana Alexandra megmutatta ritkán látott édesanyját

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189714_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Elpusztul a világegyetemünk, a Nagy reccs lehet mindennek a vége

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17185742_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Megtörtént a bejelentés: így alakulnak hétfőtől az üzemanyagárak

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

A műsor után elengedte, most mégis rátalált a szerelem a Házasság első látásra szereplőjére?

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189728_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Az egész ország riasztást kapott, ekkor csap le a brutális vihar

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/ktMm97NYWCh4CSvHNmEfznKDrve4tE_Tp0qMZP5ZodU/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY1NTNiYTc0NWFjMDQ5YTc4MTYzMTQ5OWEwNDMzODE1.jpg
Esküvő

Most már biztos: férjhez megy Nádai Anikó, ekkor lesz a nagy nap