Celeb

Ábrahám Edit visszatérne a Barátok köztbe

K. Sz.

Létrehozva: 2019.02.03.

A bombasztikus formában lévő színésznő jelenleg főként a nagymamaszerepben éli ki magát, miközben izgalmas színpadi feladatok találják meg, bár tudja: az első tapsot mindig Berényi Claudia kapja.

Forrás: Bánkúti Sándor

Újra megtalálta magát Ábrahám Edit. A színésznő a Barátok közt sorozatból való távozása óta nagyszerű televíziós feladatokat tudhat maga mögött, nem beszélve a világot jelentő deszkákról, ahol izgalmas felkérések találták meg az utóbbi években.

– Márciusban mutatjuk be Molnár Ferenc Olympia című darabját az Ivancsics Ilona és színtársai társulattal. Hatalmas monológok és humor vár rám, izgalmas feladat. Rengeteget köszönhetek a Barátok köztnek, a színpad azonban egy másik univerzum számomra. Sokszor merül fel, hogy áldás vagy átok szappanopera-szereplőként a színpadra állni: ha bejövök és nem csinálok semmit, akkor is tapssal fogad a közönség, erről tudom, hogy ez Claudia karakterének szól. Azonban hiszem, hogy az előadás végére hozzátettem valamit és akkor már én, mint színésznő kapom az elismerést – lelkendezett Edit, aki szabadidejét két hónapos unokájával, Lénával tölti.

– Nem győzök betelni vele. Nagyon más ez a „szerepkör”. Szülőként feszültebbek vagyunk, többet aggodalmaskodunk, míg nagymamaként sokkal inkább a mókára, az örömre fektethetjük a hangsúlyt. A gyermekem és a párja szerencsére nagyon jól éli meg a szülőséget. Sokszor meg akarom velük osztani a véleményem, de igyekszem visszafogni magam, egyrészt nagyon sok minden változott amióta én szültem, másrészt nekik kell megtalálni az útjukat – tette hozzá.

Szemmel látható, hogy a színésznő élete az utóbbi időszakban nem várt lendületet vett, sőt tervei szerint szívesen fokozná a sikereket, és többszöri rövid feltűnései után szívesen visszatérne az RTL Klub népszerű szappanoperájába.

– Azt érzem, most kerek az életem. Tizenhat évig a mindennapjaim része volt a sorozat, aminek köszönhetően egy egész ország megszeretett. Már többször visszatértem megkavarni a szálakat, bármikor szívesen visszatérnék újra a Mátyás király térre. Az unokám és a színpad teljessé teszi az életem a válásom óta, a társkeresés még várat magára. Nem erőltetem, most úgy érzem, megtaláltam magam, és így kerek minden – mesélte a színésznő. 

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191041_auto_resized.jpg
origo.hu

Poloska Péter kalandjai - itt vannak a legjobb mémek Magyar Péterről!

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27851_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Atomfegyverről szóló parancsot adott ki Putyin

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17194485_auto_resized.png
metropol.hu

Biztonsági őrök léptek közbe Zalatnay koncertjén

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195713_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Rengeteg dokumentum és hanganyag került lapunkhoz Karácsony kampányával kapcsolatban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187901_auto_resized.jpg
ripost.hu

Gyűlölik a poloskák: ez a természetes anyag a legjobb ellenszer

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195447_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Így szavaznának az emberek, ha most hétvégén lennének a választások

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27854_resized.jpg?avcount=1715075413
origo.hu

Kiderült az igazság a megcsalásos botrányba keveredett Marics Petiről

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191415_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Olyan Aldi nyílik Magyarországon, amire nem volt még példa: te se hiszel majd a szemednek

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17195491_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Kiadták a riasztást: pokoli, ami az egész országra lesújt

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27821_resized.jpg?avcount=1715075413
she.life.hu

Amikor beköszönt a jól ismert bakteriális „barát” (hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27483_resized.jpg?avcount=1715075413
videa.hu

Alu paratha, a burgonyával töltött boldogságlepény -receptvideó ( hirdetés)

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27827_resized.jpg?avcount=1715075413
azenkertem.baon.hu

Mutasd meg a gyönyörű veteményesed, virágos- vagy balkonkerted és nyerj 1 millió forintot!

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/prkqyh63pDKhOXXBXxMShWNd4TfzqHd7IN2FlKhnM9s/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2JhMmM0MDZlNzQ4OTQwZTg5MmZmNzg5YTYwMmY4ZDEy.jpg
SZÉGYEN

Jákob Zoltán vallomása: Elegem lett és szégyelltem magam

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/FSrjk8F5iaqUOaMteD-YeBc_yik5OkLBy7ZL-U4smeI/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2M4ZGZlNjZkNmY0YTQ2ZGE5OTdjY2ZhOWU2MTEwN2Jh.jpg
Cukiság

Stohl Luca tüneményes fotókon mutatta meg születésnapos kislányát: Róza 1 éves lett