Celeb

Történelmi pillanat: Először ünnepelt együtt mind a tíz gyermekével Eddie Murphy - fotó

Bors

Létrehozva: 2018.12.27.

Forrás: Instagram

Eddie Murphy most először pózolt nyilvános fotón egyszerre mind a tíz gyermekével.

Az 57 éves színész egy igazán különleges karácsonyi fotóval kívánt kellemes ünnepeket rajongóinak, melyen az egész családja rajta van, ami nem kis szó. Legidősebb gyermeke már harminc éves is elmúlt, míg legfiatalabb December 4-én született, így most töltötte a három hetes kort.

Eddie Murphy egy igazi nőcsábász, első feleségével 12 évnyi házasság után váltak el 2006-ban, amikor a színész megismerkedett Mel B-vel. A Spyce Girl-el nem volt tartós a viszonya, mindössze egy évig bírták egymás mellett, a románcból mégis született egy gyermek, akit eleinte nem volt hajlandó elismerni Murphy, de a DNS-teszt igazolta: ő az apa. 2008-ban Tracey Edmonds fejét csavarta el a hollywoodi kaszanova, mostani partnerével Paige Butcherrel 2012-ben ismerkedett össze.

Ennek fényében, nem meglepő, hogy eddig sohasem sikerült úgy megszervezniük, hogy minden gyermek egyszerre ottlehessen egy családi eseményen. 

Mell-B állítása szerint Murphy csodálatos apa, és cáfolta azokat a híreket, miszerint nem törődne gyermekeivel. Ezt azzal támasztotta alá a csinos híresség, hogy volt partnere legalább 150 ajándékot pakolt a fa alá a gyerekeinek.

(via Metro)

Ez is érdekelhet

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17186902_auto_resized.jpg
origo.hu

Presser Gábor és Koncz Zsuzsa árulásai – megszólal Nagy Feró

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27807_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Macron újabb döbbenetes nyilatkozata háborúba taszíthatja Európát

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17187697_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

A víz már nem divat: csapvíz helyett ezt isszák a magyar fiatalok

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192466_auto_resized.jpg
magyarnemzet.hu

Dárdai Pál 30 milliót követel, Berlinben 121 érvet hoztak fel ellene és mellette

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17190976_auto_resized.jpg
ripost.hu

Dárdai kiborította a bilit; Szoboszlai is nagy gondban

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17189297_auto_resized.jpg
hirtv.hu

Nógrádi György is úgy látja, hogy egy világháború küszöbén állunk

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/27808_resized.jpg?avcount=1714986613
origo.hu

Továbbra is nagy a titkolózás Berki Krisztián haláláról

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17181852_auto_resized.jpg
mindmegette.hu

Gordon Ramsay elárulta, hogyan készül a tökéletes, ropogós sült krumpli

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191492_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Két csillagjegy, aki valójában az univerzum kegyeltje

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17191430_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Marco Rossi nagy hírt jelentett be; Szalai Ádám ellen fordult Szoboszlai

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17192582_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Tóth Gabinak kellett segítenie, rettenetes dolog történt Tóth Verával

https://zoe.mediaworks.hu/public/uploaded_pictures/17188662_auto_resized.jpg
borsonline.hu

Hideg zuhany: másfél év után válik a tévés műsorvezető, felesége zokogva tálalt ki

Még egy kis fűszer jöhet? Iratkozzon fel a Bors-hírlevélre!
Sztár, közélet, életmód... a legjobb cikkeink első kézből!
Ingatlanbazar.hu - Gyors. Okos. Országos
-

További cikkek

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/jlrBW5Fa747g4p6EIbSOm3ySCgIMHD7bzjTgqF4ySGY/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2FiOTQ1NTc5N2Y5ZjQ0MzBhZjJmNzlhZDM4MzdhNWZi.jpg
Mérföldkő

Fotókon a csodás pillanat! Szőcs Reni kislányát megkeresztelték

https://cdn.borsonline.hu/2024/05/7SYvKCGO-v-OMw-pIW-L19xTR3JQpgpfJr3DUyYUvkE/fill/550/310/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYwMGU3YzdhNjA3OTQ4MWViOWEyNmNmY2QwMWU3NWRh.jpg
Gyász

„Minden nap fájdalmas, amióta elment a fiam!” – ma két éve hunyt el Berki Krisztián